Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadba hívják a kanadai muzulmánokat a radikálisok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 9. 18:18

Éberségre intette a kanadai kormány az ország polgárait, miután nyilvánosságra került egy videofelvétel, amelyen támadásokra szólítja fel a Kanadában élő muzulmánokat egy, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcoló kanadai férfi.

Steven Blaney közbiztonsági miniszter arra figyelmeztetett felhívásában, hogy a terrorizmus valós és komoly veszélyt jelent a kanadaiakra nézve, ezért ébernek kell lenniük. Közleménye szerint Kanada e veszély miatt vesz részt abban a koalícióban, amely légitámadásokat hajt végre az Iszlám Állam ellen.

Az iszlamista szervezetek internetes tevékenységét figyelő amerikai központ, a SITE arról tájékoztatott, hogy az Iszlám Állam közzétett egy videót egyik, Kanadából származó harcosáról, aki Abu Anvar al-Kanadiként azonosította magát. A kanadai média tudomása szerint az angolul tisztán beszélő férfi Ottawa környékéről való, és eredetileg John Maguire-nek hívták. A férfi áttért az iszlám hitre, és tavaly januárban utazott Szíriába, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

A férfi a videofelvételen arra szólítja fel a kanadai muzulmánokat, hogy bosszúból az Iszlám Állam elleni koalícióban való kanadai részvételért kövessék a muzulmán hitre áttért Martin Rouleau példáját, aki október 20-án Montreal közelében gépkocsival elgázolt kanadai katonát, és kioltotta egyikük életét. A rendőrök lelőtték a támadót.

Az incidens akkoriban történt, amikor Kanada fokozta részvételét az Iszlám Állam elleni légi hadjáratban Irak területén. A hatóságok szerint 145 kanadai állampolgár csatlakozott vagy próbált meg csatlakozni a dzsihadista szervezethez, de még elutazásuk előtt bevonták az útlevelüket. A listán szerepel Steven Blaney neve is.