Harci helikoptereket vetett be az Egyesült Államok Irakban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. október 7. 18:20Apache AH-64 típusú harci helikoptereket vetett be az amerikai hadsereg Irakban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista milícia ellen – jelentette be október 6-án, hétfőn az Egyesült Államok az ABC News amerikai hírtévé közlése szerint.
A hét végén, a Bagdadtól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsa város közelében csaptak le az IÁ egy nagyobb csoportosulására. A célpontjuk két aknavető üteg, valamint egy nagyobb és két kisebb alakulat volt. Az akciót egy vadászgép is támogatta, és egyeztették az iraki hadsereggel, amely kérte a segítséget.
Az Apache helikopterekkel általában a szárazföldi erők akcióit támogatják, s rakétáikkal több kilométerre lévő célpontokat is meg lehet semmisíteni. Az egyik legkorszerűbb amerikai helikoptertípus, hatalmas csapásmérő erővel. Ám a légvédelmi rakéták az Apache-okra is veszélyesek: az iraki háború alatt többet is lelőttek közülük.
Az elmúlt hetekben az Iszlám Állam jelentős sikereket ért el a Bagdadtól nyugatra fekvő Anbár tartományban, s az előrenyomulása a fővárost is fenyegetheti.
Iraknak csekély számban vannak orosz gyártmányú harci helikopterek. Az egyik ilyen, Mi-35 típusú harci gépet pénteken lelőtte az IÁ.
Januárban a Pentagon 24 Apache esetleges eladásáról adott hírt 4,8 milliárd dollár értékben Iraknak, de az üzletet még nem bonyolították le Bagdad sürgetése ellenére sem.