Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iraki gyilkosságokért életfogytiglant kapott egy amerikai katona

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 18. 11:10

Letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek május 16-án, csütörtökön egy amerikai katonát, aki négy évvel ezelőtt Irakban egy katonai klinikán megölt öt embert.

A Lewis-McChord katonai támaszponton működő hadbíróság úgy foglalt állást, hogy John Russell őrmester előre megfontolt szándékkal követte el a gyilkosságokat, ezért csütörtökön maximális börtönbüntetést szabott ki rá.

A 14 évi háborús tapasztalattal rendelkező veterán vádalku keretében elismerte, hogy nem előre megfontoltan ugyan, de elkövette a gyilkosságokat, s a katonai ügyészség ennek fejében nem kért ellene halálbüntetést. A vádalku szerint azonban az ügyészség megpróbálhatta bizonyítani, hogy a vérengzés előre megfontoltan történt.

A 2009-ben történt incidens volt az iraki misszió ideje alatt elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekmény az amerikai csapatoknál, és kérdéseket vetett fel a szolgálat megpróbáltatásain átesett katonák lelki állapotával kapcsolatosan. Russel ügyvédei a per során arra hivatkoztak, hogy védencük a gyilkosság idején depressziós és kétségbeesett volt. Egy katonai elmeorvosi szakbizottság meg is állapította, hogy Russel elmezavarra utaló súlyos mélakórban szenvedett és a harci cselekmények miatt stresszes állapotba került.

A vádlott egyik ügyvédje felhívta a figyelmet arra, hogy napokkal a gyilkosság előtt Russel alvászavarokkal küszködött, dadogott és segítségért kiáltott, parancsnokait pedig annyira aggasztotta állapota, hogy elvették tőle a fegyverét, és elmegyógyászati kezelésre küldték.

Az ügyészek viszont azzal érveltek, hogy Russel csak tettette magát, korai nyugállományba helyezését akarta elérni, mivel felmerült ellene a szexuális zaklatással gyanúja, ami kisiklathatta volna katonai karrierjét és megfoszthatta volna a katonai szolgálattal járó anyagi előnyöktől. Miután az őt vizsgáló elmegyógyász közölte vele, hogy nem hajlandó őt felmenteni a szolgálat alól, a klinikán lövöldözni kezdett, s megölt két beteget, két kórházi dolgozót és még egy személyt. A pszichiáter csak úgy úszta meg a lövöldözést, hogy kiugrott az ablakon.