Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Váratlanul Izraelbe látogatott a CIA főnöke

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 18. 12:44

Váratlanul villámlátogatásra Izraelbe érkezett május 16-án, csütörtök este John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője, hogy a szíriai helyzetről tárgyaljon – jelentette az izraeli 10-es tévécsatorna híradója.

A CIA vezetője Tel-Avivban a hadsereg főhadiszállásán találkozott Móse Jaalon védelmi miniszterrel, aki megerősítette: Izrael nem tűri el, hogy fegyvereket szállítsanak Szíriából a libanoni síita Hezbollahnak, Irán és Bassár el-Aszad szövetségesének.

Or Heller, a televízió kommentátora szerint Brennan és Jaalon információkat cserélt Szíria ügyében.

Az izraeli védelmi miniszter közölte az amerikai vendéggel, Izrael kész az újabb katonai csapásokra a közeljövőben Szíriában, így akadályozva meg, hogy orosz és más fegyverek jussanak a Hezbollah kezébe.

A 10-es tévécsatorna híradójában ennek kapcsán bemutattak egy felvételt, amely az amerikai Fox tévétársaságtól származik, és amelyen izraeli katonák csoportja látható menetfelszerésben, amint állítólag a szíriai határ túloldaláról térnek vissza izraeli földre.

A kommentár szerint a hadsereg az utóbbi időben növelte jelenlétét a szíriai határ övezetében, fokozottan figyeli a túloldali történéseket.

Brennan látogatása két nappal követte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Vlagyimir Putyinnal folytatott oroszországi tárgyalásait, amelyek eredményéről mindeddig nem nyilatkozott az izraeli kormányfő. Nem világos, hogy vajon sikerült-e a megállapodnia az orosz elnökkel Oroszország szíriai fegyverszállításaival kapcsolatban, különösen a még 2010-ben megrendelt Sz-300-as rakétavédelmi rendszer szállításának az ügyében, amit Jeruzsálem megpróbál megakadályozni.