Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iraki logisztikusok nemzetközi találkozója Hollandiában

Szöveg: H. Gy. |  2013. szeptember 26. 19:09

A lengyelországi Wadowice, Budapest és Ogyessza után, tíz évvel az iraki misszió kezdetét követően Hollandiában találkoztak a Nemzetközi („Lengyel”) Hadosztály logisztikusai.

1595960459

A találkozón a holland, a lengyel, az amerikai, és az ukrán volt bajtársak mellett ott volt a hadosztály két korábbi magyar logisztikai vezetője, dr. Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes és Bakó Antal nyugállományú mérnök ezredes is. Az összejövetelen felelevenítették a hadműveleti területen közösen együtt töltött szolgálat édes-keserű emlékeit.

A holland fegyveres erők támogatásával megrendezett találkozón a résztvevők megismerkedhettek a vendéglátó ország régmúltjával és jelenével is. A rendezvény végén pedig már megkezdődött a soron következő, ötödik találkozó szervezése.

1595960459