Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán polgári légi járatokkal szállít fegyvert és embert Szíriába?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 21. 10:57

Egy nyugati hírszerzési jelentés szerint Irán polgári repülőgépekkel az iraki légtéren át szállít katonai személyzetet és nagy mennyiségű fegyvert Szíriába, így segítve Bassár el-Aszad elnököt, hogy letörje a rezsimje ellen másfél éve indult felkelést.

Amerikai tisztségviselők már a hónap első felében kérdezték Irakot a fölötte elhaladó iráni gépekről, gyanítva, hogy azokon fegyvert szállítanak Aszadnak, Teherán hű szövetségesének. John Kerry amerikai szenátor szerdán azzal fenyegetőzött, hogy felülvizsgálják az Iraknak nyújtott amerikai támogatást, ha Bagdad nem tiltja meg az ilyen célú forgalmat.

Irak azt állítja, hogy nem engedi fegyvereket szállító gépek átrepülését területe fölött, de az idézett hírszerzési jelentésben – amelynek példánya egy ENSZ-diplomatától a Reuters hírügynökség birtokába került – az áll, hogy nagy mennyiségű iráni fegyver áramlik Szíriába Irakon keresztül, és e szállításokat az iráni Forradalmi Gárda szervezi.
„A gépek csaknem napi rendszerességgel repülnek Iránból Szíriába Irakon át, a Forradalmi Gárda tagjait és több tíz tonna fegyvert visznek a lázadók ellen harcoló biztonsági erőknek és milíciáknak" – olvasható a jelentésben. A dokumentum szerint Teherán „folytatja a damaszkuszi rezsim támogatását szárazföldi úton, teherautókkal is Irakon keresztül".

Bár azok a vádak nem újak, hogy Irak átengedi területén a szíriai rezsimnek küldött iráni fegyvereket, de a hírszerzési jelentés szerint e szállítások – egy magas rangú iraki és iráni tisztségviselők közötti megállapodás révén – sokkal nagyobb mértékűek és rendszeresebbek, mint azt korábban nyilvánosan elismerték.

Ali al-Muszávi, Núri al-Máliki iraki kormányfő média-tanácsadója elvetette a jelentésben foglaltakat. „Irak elutasítja azokat az alaptalan állításokat, hogy megengedi légterének iráni használatát Szíriába irányuló fegyverszállításra – mondta. – A miniszterelnök mindig is a szíriai konfliktus békés megoldását szorgalmazta és azt, hogy (…) meg kell tiltani bármely állam beavatkozását Szíriában akár fegyverek küldése, akár mások ebben való segítése formájában."