Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán tagadja a Forradalmi Gárda jelenlétét Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 19. 10:46

Cáfolta az iráni külügyminisztérium szóvivője szeptember 17-én, hétfő este azokat a korábbi közléseket, amelyek szerint a teheráni rezsim elitalakulatának, a Forradalmi Gárdának egyes tagjai Szíriában tartózkodnak.

Irán nem rendelkezik katonai jelenléttel a térségben, így Szíriában sem – szögezte le Ramin Mehmanparaszt az arab nyelvű Al-Alam tévécsatornának nyilatkozva.

Vasárnap az elitalakulat parancsnoka, Mohammed Ali Dzsafari tábornok sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz alakulat „bizonyos számú tagja jelen van Szíriában és Libanonban". Hozzáfűzte, ez nem azt jelenti, hogy Irán katonailag is jelen van ebben a két országban, csak „tanácsokkal látja el őket".

A szóvivő hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a tábornokot idéző kommentárok „részlegesek" és „pontatlanok" voltak.

Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzéke régóta vádolja a damaszkuszi rezsimet azzal, hogy iráni erők segítségét is igénybe veszi.

Az iráni jelenlétre vonatkozó sajtóhírek nyomán hétfőn Michel Szulejman libanoni elnök is hivatalos biztosítékért fordult Teheránhoz, annak megerősítését kérve, hogy a Forradalmi Gárda, amely segítette a befolyásos Hezbollah katonai és politikai szervezet libanoni megalakítását, nincs jelen országában. Az államfő Irán libanoni nagykövetének útján kért hivatalos nyilatkozatot az ügyben a teheráni hatóságoktól, bár a nagykövet már kettejük találkozóján cáfolta a kérdéses információkat.

A szíriai konfliktus Libanonban is megnövelte a feszültséget a damaszkuszi rezsimet támogató Hezbollah és az Aszad-rendszert ellenző csoportok között.