Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni menekültek táborára támadtak Bagdad közelében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 10. 12:31

Ismeretlenek rakétákat lőttek ki február 9-én, szombaton egy Bagdadhoz közeli menekülttáborra, ahol egy iráni ellenzéki mozgalom tagjai élnek; a támadásban hat ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek – mondta el az iraki rendőrség és a tábor egy szóvivője.

A terrortámadás elkövetését egyelőre senki sem vállalta magára.

Az iraki főváros közelében, a Camp Liberty néven ismert egykori amerikai támaszponton helyezték el 2012-ben ideiglenesen a Mudzsahedin Halk (a Nép Szent Harcosai) elnevezésű egykori fegyveres mozgalomnak az iráni iszlamista rendszer elől száműzetésbe kényszerült mintegy 3400 tagját, miután előző, asrafi táboruk ellen iraki katonák – több tucatnyi halálos áldozatot követelő – támadást intéztek.

A mozgalom a párizsi központú Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács (NCRI) radikális szárnya. Tagjaikat ideiglenes jelleggel helyezték el tavaly a Bagdad melletti táborban, arra az időre, amíg az ENSZ megoldást talál külföldre telepítésükre.

Sahin Gobadi, az NCRI egyik szóvivője szerint a szombati támadásban hatan vesztették életüket és több mint százan sebesültek meg, néhányan közülük súlyosan. Két iraki rendőrségi tisztségviselő megerősítette a halálos áldozatok számát, és több mint negyven sebesültről beszélt.

A források egymásnak ellentmondóan számoltak be arról, hogy a támadást rakétákkal vagy aknavetőkkel hajtották-e végre.

Az Iránnal szoros kapcsolatokat ápoló, síiták vezette iraki kormány szeretné mielőbb eltávolítani az országból a népi mudzsahedeket.

A mozgalom Iránban gyilkosságokat és bombamerényleteket hajtott végre az ajatollahok iszlamista rezsimje ellen egészen 2001-ig, amikor lemondott a fegyveres erőszakról. Az 1980-as években pedig Szaddám Huszein iraki vezető hadseregének oldalán harcolt az iraki-iráni háborúban, és ezután néhány ezer tagjuknak Szaddám menedéket adott az országban.

Az amerikai kormány tavaly szeptemberben levette a Mudzsahedin Halkot a terrorszervezetek listájáról.

Címkékaknavető