Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iszlamista harcosokkal végeztek katonák a Sínai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 19. 20:02

Tíz iszlamista harcossal végeztek egyiptomi katonák az utóbbi két napban a Sínai-félszigeten – jelentette július 18-án, csütörtökön a Mena hivatalos hírügynökség. A hadsereg közlése szerint a katonák dzsihádisták elleni műveletet hajtottak végre a Sínai-félsziget északi részén.

Ugyanebben a térségben csütörtökre virradóra három rendőrt lőttek le ismeretlen fegyveresek három különböző incidensben. Kettejükkel a terület központjában, el-Arísban végeztek, a harmadik rendőrt pedig Sejk-Zuveitben ölték meg.

Mióta a hónap elején Egyiptomban megbuktatták az iszlamisták által támogatott Mohamed Murszi államfőt, a Sínai-félszigeten mindennapossá váltak a támadások a rendőrök és katonák, illetve civilek ellen is.

Az Izraelhez és a Gázai övezethez közeli félszigetet többségében beduinok lakják. A térség radikális iszlamisták búvóhelye is, akik ottani támaszpontjaikról korábban Izrael ellen is támadásokat intéztek.

Az 1979-ben megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződés értelmében a Sínai-félszigeten korlátozott az egyiptomi katonai jelenlét, de Izrael a hét elején beleegyezett abba, hogy a jelenlegi instabil helyzet miatt az egyiptomi hadsereg növelje a félszigeten tartózkodó erőit. Az első erősítés kedden érkezett meg a térségbe.