Jemenben sikeresen halad a hadsereg offenzívája
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. május 5. 16:41Sikeresen halad a jemeni hadsereg offenzívája az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnya ellen az ország déli részében; május 4-én vasárnap 37 fegyverest öltek meg a katonák egy hivatalos jelentés szerint, de veszteségek is voltak.
A vasárnapi elesetteket nem számítva az Arab-félsziget al-Kaidája kedd óta 67 emberét vesztette el, de elesett 24 katona is. Vasárnap ehhez hozzáadódott további hat katona, akit egy öngyilkos merénylő ölt meg, felrobbantva a gépkocsiját mellettük.
A jemeni hírügynökség szerint vasárnap még több katonát vezényeltek Sabvába.
A harmadik katonai körzet parancsnoka a beérkezett erősítéshez szólva azt mondta, hogy „az al-Kaida fegyveresei immár nem kerülhetik el a halált", és a hadsereg eltökélte, hogy „kiirtja ezeket az elemeket, és mihamarabb megszabadítja tőlük Jement".