Kerry terve békét hozhat Jemenben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. augusztus 30. 15:39Elvi beleegyezését adta a Szaúd-Arábiába menekült, nemzetközileg elismert jemeni kormány John Kerry amerikai külügyminiszter kezdeményezéséhez, hogy újrakezdjék a síita húszi felkelőkkel az egységkormány megalakítását célzó béketárgyalásokat.
A nemzetközileg elismert kabinet minisztertanácsa Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban lezajlott értekezletét követően jelentette be, támogatja a szaúdi Dzsiddában lezajlott találkozón elhangzottakat.
Kerry a napokban egy jemeni egységkormány – a felkelő húszik bevonásával megvalósuló – felállítását célzó béketervben állapodott meg az Perzsa-öböl menti arab monarchiákat tömörítő Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsával és az ENSZ-szel.
Az amerikai külügyminiszter kezdeményezése értelmében a jemeni válság politikai és biztonsági kérdéseit párhuzamosan próbálják meg rendezni, a cél egy nemzeti egységkormány felállítása a húszik és az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette kormány részvételével. A végleges békemegállapodás emellett kikötné azt is, hogy a húszik és szövetségeseik kivonuljanak Szanaából és más területekről, valamint harmadik félnek adják át nehézfegyvereiket.
Jemenben lassan két éve háború folyik, amelyet az robbantott ki, hogy az Irán támogatását élvező húszik fellázadtak a nemzetközileg elismert kormány ellen. A Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség a szunnita Hádi támogatására jött létre, 2015 márciusa óta hajt végre légi csapásokat a lázadók ellen. Hivatalos adatok szerint több mint hatezer ember halt meg ez idő alatt.