Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új parancsnok a Bocskai-dandár élén

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. augusztus 30. 16:30

„Dandárparancsnokként megfelelni − olyan felkészült katonát kívánó feladat, aki számára a haza védelme, a honvéd fogalmának eszmeisége nem pusztán kimondott szó, hanem a legmélyebb hivatástudat hozadéka” – hangsúlyozta az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokváltása alkalmából augusztus 30-án, Hódmezővásárhelyen rendezett ünnepi állománygyűlésen Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

Parancsnokváltás történt az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az alakulat új parancsnoka augusztus 30-án, kedden, Hódmezővásárhelyen vette át a csapatzászlót elődjétől, Takács Attila dandártábornoktól.

1596018947

„Takács Attila dandártábornok személyében a hon védelme és szövetségi kötelezettségeink teljesítése iránt elhivatott katonát ismertem meg. Alapos szakmai tudás és parancsnoki kvalitások birtokában rugalmas és felelősségteljes hozzáállással vezette a rábízott katonai szervezetet, mellyel nemcsak a saját beosztása kihívásainak tudott megfelelni, de nagymértékben segítette elöljárói munkáját is. Köszönöm lelkiismeretes munkáját, mellyel a Bocskai István Lövészdandár vezetését, a parancsnoki feladatokat felvállalta, és legjobb tudása szerint vezette sikerre alárendeltjeit. Ennek a munkának eredményeként is elmondható, hogy a dandár presztízse emelkedett, tevékenysége kiérdemelte a szolgálati elöljárók, más katonai szervezetek személyi állományának, és természetesen a befogadó települések polgárainak megbecsülését is. Új megbízatásához, a magasabb parancsnoki beosztás feladatainak ellátásához hasonló sikereket kívánok!" – köszönt el az ünnepélyes dandársorakozón az újonnan felállítandó MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokává kinevezett Takács tábornoktól Huszár János vezérőrnagy. 

Takács Attila dandártábornok közel húsz évig szolgált az MH 5. Bocskai István Lövészdandár állományában. Az alakulatnál 1991-ben először szakaszparancsnoki beosztást kapott, majd század- és zászlóaljparancsnokként dolgozott, volt dandár hadműveleti főnök és törzsfőnök is, az elmúlt három évben pedig a dandárparancsnoki beosztást töltötte be. Kollégáitól ünnepélyes dandársorakozón búcsúzott el. „Esküjükhöz és a dandár jelmondatához híven folytassák tovább a munkájukat, teljesítsék becsülettel, bátorsággal és helytállással a haza védelméből fakadó feladataikat!" − mondta.

1596018947

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltségében, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár dandárparancsnoki beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Honvéd Vezérkar főnök és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka emléktárgyat adományozott Takács Attila dandártábornoknak.

A debreceni dandár új parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz dandártábornok korábban a hadműveleti csoportfőnökség csoportfőnök-helyetteseként, megbízott csoportfőnökként dolgozott. „Kiváló ismerője mindazoknak a feladatoknak és feladatrendszereknek, amelyeket az alakulat sokrétű tevékenysége során végez itthon és missziós területeken egyaránt. Harcedzett katonáról, vezetőről van szó, a szó átvitt és valós értelmében is. A katonai felső vezetés számít a tapasztalataira és vezetői erényeire, amikor önre bízza a Magyar Honvédség legnépesebb alakulatának irányítását. Eddigi munkája, szolgálati évei alatt számtalanszor bizonyított. A feladatokhoz való elhivatott hozzáállása, emberi magatartása, szakmai felkészültsége alapvető biztosítékai a jövőbeni sikereknek" – mondta az új parancsnokról Huszár János vezérőrnagy.

1596018947

Az ünnepélyes dandársorakozón mások mellett részt vett Horváth Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott szárazföldi haderőnem főnöke, Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, illetve Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere.


Fotó: a szerző felvételei