Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kétnapos amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdődik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 12. 22:00

Kétnapos hadgyakorlatot tart közösen keddtől kezdődően az amerikai és a dél-koreai hadsereg – jelentette be január 12-én, hétfőn a dél-koreai hadiflotta egyik tisztje. A névtelenül nyilatkozó parancsnokot a Yonhap hírügynökség idézte.

A Dél-Korea keleti partjainál tartandó hadgyakorlaton két, Aegis típusú rakétaelhárító-rendszerrel felszerelt amerikai romboló vesz részt. Egyikük a 9200 tonna vízkiszorítású Mustin nevű hadihajó.

A dél-koreai hadsereg egy rombolóval, egy tengeralattjáróval és két harci helikopterrel vesz részt a két ország hadkészültségének megerősítését szolgáló manőverekben. A hadgyakorlaton a dél-koreai felségvizeken történő ellenséges behatolás észlelését és elhárítását gyakorolják.

Már korábban ismertté vált, hogy a két ország szokásos, éves hadgyakorlata február végén kezdődik. A közös gyakorlatok ellen Phenjan mindig hevesen tiltakozott. Washington, Szöul fő katonai szövetségese, mintegy 28 ezer 500 katonát állomásoztat a kelet-ázsiai országban.

A Koreai-félszigeten mostanság ismét feszült a helyzet, miután Washington a minap elutasította Phenjan ajánlatát, hogy a hadgyakorlat lemondásáért cserébe felfüggeszti az atomkísérleteket.

A bezárkózó kommunista ország eddig három alkalommal hajtott végre atomkísérletet, a legutolsót 2013. február 12-én, amely miatt az ENSZ újabb szankciókat léptetett életbe ellene.

Az 1950-53-as koreai háborút fegyverszüneti megállapodás zárta le, Észak- és Dél-Korea azóta sem kötött békeszerződést, hivatalosan máig hadban áll egymással.