Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Klórgázt vethetett be az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 8. 16:10

Az Iszlám Állam fegyveresei klórgázt vetnek be a harcokban és magasan képzett szakembereket toboroznak, hogy vegyi fegyvereket fejlesszenek ki – figyelmeztetett Julie Bishop ausztrál külügyminiszter.

Bishop a vegyi és biológiai fegyverek elterjedése ellen küzdő informális országcsoport, az úgynevezett Ausztrália Csoport egy tanácskozásán arról beszélt, hogy az Iszlám Államhoz hasonló fegyveres szervezetek megerősödése “jelenleg az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti".

Pénteki beszédének internetre feltett szövege szerint az ausztrál külügyminiszter a tanácskozáson úgy vélte: “a klórgáz bevetése és az, hogy (a dzsihadisták) magasan képzett műszaki szakembereket toboroznak, egyebek közt a nyugati országokból, arra utal, hogy nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek a vegyi fegyverek kifejlesztése terén".

Toborzásaival az Iszlám Államnak valószínűleg rendelkezésére áll “az a szaktudás, amely további hatóanyagok előállításához és vegyi fegyverek létrehozásához szükséges" – mondta Bishop.

Korábban, idén márciusban a félautonóm iraki Kurdisztán regionális kormányzata számolt be arról: bizonyítékai vannak arra, hogy az Iszlám Állam év elején klórgázt vetett be a kurd pesmerga erőkkel szemben.