Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovói lap: a helyi szerb „polgárőrséget” is beolvaszthatják az új koszovói haderőbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 2. 10:30

A koszovói alkotmánybíróság jóváhagyta az ország fegyveres erőinek felállítására vonatkozó kormányjavaslatot, a koszovói média keddi jelentése szerint pedig a helyi szerb polgári védelmi erők egy részét is beolvasztják majd ebbe a haderőbe.

A koszovói kormány március 4-én hagyta jóvá a vonatkozó javaslatot, illetve arról is döntött, hogy a biztonságügyi minisztériumot védelmi minisztériummá alakítják. A döntés értelmében a haderő ötezer hivatásos katonából és háromezer önkéntesből áll majd.

Hashim Thaci koszovói kormányfő hétfőn kijelentette, hogy a NATO, az Egyesült Államok és az Európai Unió is támogatja a koszovói fegyveres erők felállítását.

A Tribuna című pristinai újság úgy értesült, hogy a Koszovó északi részén működő szerb polgári egységek tagjainak többségét beolvasztják az új haderőbe, a többiek pedig biztonsági őrökként, erdészekként vagy tűzoltókként dolgozhatnak tovább. A lap azt is közölte, hogy az átalakított, illetve beolvasztott szerb egységek a pristinai központtól függetlenül, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) felügyelete alatt, regionális szinten működnének.

Szerbia egyebek mellett azért bírálta a bejelentést, mert a koszovói katonaság felállítása nem volt része a Belgrád és Pristina között tavaly tavasszal megkötött brüsszeli megállapodásnak. Belgrád már korábban azt kérte a NATO-tól és a KFOR-tól, hogy ha valóban megalakul egy ilyen haderő, akkor az csak a KFOR engedélyével léphessen be Koszovó északi, szerbek lakta részére.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, Belgrád azonban azóta sem hajlandó elismerni Pristina önállóságát. A függetlenség egyoldalú kikiáltása óta Koszovónak hivatalosan nem volt önálló hadserege.