Az első világháború és a pszichológia

Andó Sándor alezredes szerint a Nagy Háború különféle hatásai közül a társadalom-lélektani következmények is jelentősek. A háborút követő évek lelki és szellemi krízisét növelte, hogy a hadiiparba bevont polgári lakosság a háború után nehezen tudott visszaállni a hétköznapi életbe. Az infláció, a munkanélküliség nehezítette a létet, csalódottság és kilátástalanság lett úrrá az embereken.
„Különösen érzékenyen hatott ez a veteránokra, akik ellenségesen viszonyultak a polgári néprétegekhez. Hiszen ők korábban hálát rebegtek a haza védőinek, most pedig nem törődtek velük" – mondta az alezredes, aki úgy látja: a háború egyik következménye – mint lélektani tényező – a nemzedékek közötti konfliktus erősödése volt. Az 1920-as évek fiatalsága gyanakvással viseltetett az idősebb nemzedék iránt, mert felelősnek tartotta a háború szenvedéseiért. A nemzedékek között szakadék keletkezett, ami azután elidegenedéshez és bizonyos szempontból az individualizmus térhódításához vezetett.

„Az áldozatok száma olyan magas volt, hogy egy újabb háborútól való félelem beköltözött az emberi lelkekbe. Óvakodtak attól, hogy bármilyen lokális konfliktusba keveredjék egy-egy ország kormánya, amely azután világháborúhoz vezetne" – fogalmazott Andó Sándor.

Mindez nem véletlen. Az első világháború időszaka példa nélküli volt Európa és az egész emberiség addigi történelmében. Több millió ember vesztette életét, és a sebesültek száma közel duplája volt a harcokban elesetteknek. Mintegy hétmillióan váltak nyomorékká, és a polgári áldozatok száma is meghaladta az ötmilliót. Azaz a Nagy Háború négy évében a közvetlen harcérintkezés egymagában több kárt okozott, mint az összes európai fegyveres konfliktus az azt megelőző ezer évben. A frontokon egy egész nemzedéknyi férfi esett el, ami miatt nagymértékű demográfiai hullámvölgy alakult ki, valamint sérült a családi szocializációs minta az elesett apák hiányában.

Andó Sándor szerint a négy és fél évig tartó háború teljesen megváltoztatta az embereket. „A széles frontvonalakon való, nagy létszámú szemben álló katona jelentős emberi és környezeti pusztításra képes eszközök alkalmazásával vívott harcában a kiszolgáltatottság és a sérülések esélyének jelentős növekedése volt a jellemző. A veszély egyre kikerülhetetlenebb volt és távolabbról érkezett. A haditechnika fejlődése hozta mindezt. Az automata fegyverek mellett a léghajók, repülőgépek és a harckocsik is megjelentek a háborúban. A robbanásos, jelentős roncsolást okozó sérülések nemcsak a lövészárkokban sokkolták a katonákat, de kihívást jelentettek a hadikórházaknak is" – mondta a pszichológus.

Az addig szokatlan „behatások" jelentős változásokat idéztek elő az emberek pszichéjében is – emelte ki Andó Sándor. A korábban vívott háborúkban a sebesülések leginkább konkrét szervi vagy végtagi sérüléseket jelentettek. A lelki sérülések nem voltak jellemzőek, pontosabban fogalmazva azokkal kevésbé foglalkoztak. A háború előidézte pszichés eredetű betegségek a sérülésekhez, azok látványához, illetve a jelentős hang- és fényhatásokhoz köthetőek. A pusztítás és a pusztulás mindennapi látványa, a folyamatos élet-halál helyzet megterhelte az immunrendszert, a lelki működést is. Az a tömegesen kialakult betegség, amit kimondottan az első világháborúnak „köszönhet" az emberiség, a gránátsokk volt. Ennek következtében hatalmas pszichiátriai veszteséget könyvelhetett el minden részt vevő nemzet.

A szakember szerint a pszichológia tudományát is megváltoztatta, annak fejlődéséhez is hozzájárult az első világháború. Két irányzatról érdemes beszélni. Az egyikre jellemző a szelekció tudatosabb megjelenése, azaz a mentális képességek mérése a sorozások alkalmával. Az úgynevezett antropometriai vizsgálatok mellett jelentős adatmennyiség jutott a pszichológiai tudomány alkalmazóinak birtokába, amely lehetővé tette a vizsgálati eljárások, tesztek, és műszerek fejlesztését is. A nagy létszámból fakadó vizsgálati adatbázis miatt könnyű volt a sztenderdizálás is, azaz egy-egy teszt hitelesítése. Megjelentek továbbá a szimulátorok, amelyek főleg a gépkocsivezetők, a polgári életben a villamosvezetők kiválasztásában játszottak szerepet.

A másik − főleg Európában − vezető irányzat a pszichoanalízis volt. A Freud nevéhez kötött módszerben az egyéni traumatikus események feldolgozása mellett megjelentek a csoportokban történő foglalkozások és közös élményfeldolgozások is, amelyek között jelentős volt a mostanában poszttraumás stressz szindrómának (PTSD) hívott esetek kezelése. Ezek pedig nyilván nemcsak a veteránokat, hanem a családtagokat is érintették.