Közel háromszáz dzsihadista tért vissza Franciaországba
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. augusztus 7. 8:16Franciaországba 271 dzsihadista tért haza miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított – jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter.
Collomb úgy értékelte, hogy „nagyon magas" a veszélye annak, hogy terrortámadás történik Franciaországban. Említést tett a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt két merényletről, és hét olyan kísérletről is, melyek a francia hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk. A belügyminiszter arra is kitért, hogy összesen már 18 500-nál is több ember neve szerepel azon a megelőzési célból felállított listán, melyen a hatóságok azokat tartják nyilván, akik radikális viselkedést mutatnak.
Franciaországban 2015 novembere, a 130 halálos áldozatot követelő terrortámadások óta több mint 100-an váltak már iszlamista merényletek áldozataivá. Az országban a 2015-ös támadások óta rendkívüli állapot van érvényben, amely különleges jogkörökkel ruházza fel a hatóságokat, s melynek bizonyos elemeit várhatóan állandósítani fogják a következő hónapokban a parlament elé kerülő, új terrorellenes törvény révén.