Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel másfélszázan haltak meg három nap alatt légitámadásokban Aleppóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 19. 8:24

Legalább 135 ember, köztük több tucat gyermek halt meg vasárnap óta a szíriai hadsereg légitámadásaiban Aleppó lázadókézen lévő negyedeiben – közölte december 18-án, szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

A légitámadások szerdán is folytatódtak az észak-szíriai nagyváros északi és keleti részeiben, többen megsebesültek.

A legtöbben vasárnap haltak meg, a lázadók ellenőrizte övezetek elleni offenzíva első napján, amikor az OSDH adatai szerint 76 embert, közöttük 28 gyermeket öltek meg hat városnegyedben.

Hétfőn húsz ember – közöttük négy gyermek – halt meg két városnegyedben a londoni székhelyű emigráns szervezet szerint. Kedden pedig 39 ember, közöttük legalább nyolc gyermek esett áldozatul a légitámadásoknak.

Az OSDH azt nem közölte, hogy a halottak között vannak-e felkelők.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet szerint is több mint száz ember halt meg a támadásokban. A nemzetközi segélyszervezet szerint több kórházat elárasztottak a sebesültek.

Az OSDH és aktivisták szerint a hadsereg betonnal bélelt és TNT robbanóanyaggal megtöltött hordókat használ légitámadásaihoz, hogy „minél nagyobb legyen a pusztítás, és minél többen haljanak meg".

Egy szíriai biztonsági illetékes tagadta, hogy hordókat használnak, egy másik illetékes viszont azt mondta, hogy a hadsereg szívesebben alkalmaz hordókat a drágább rakéták helyett.

A megtámadott negyedek többsége az egyik legfontosabb frontvonalon, a lázadók kezén lévő keleti városrészben, illetve Aleppó tartományban a kormányhadsereg ellenőrzése alatt álló övezetek határán található.

A szíriai ellenzék szerint „az Aleppó elleni rendszeres légitámadások arról tanúskodnak, hogy a rendszer elutasít minden politikai megoldást", holott január 22-én a svájci Montreux-ben a tervek szerint nemzetközi békekonferenciát tartanak a szíriai válság rendezéséről.