Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közép-afrikai Köztársaság: tűzharcban megöltek két francia katonát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 10. 21:42

Két francia katona meghalt a milicistákkal folytatott tűzharcban a december 10-ére, keddre virradó éjjel Banguiban – közölte a francia elnöki hivatal. Ezek az első veszteségei a francia hadseregnek a Közép-afrikai Köztársaságban ötödik napja tartó beavatkozásban.

Francois Hollande államfő, aki kedd este, Nelson Mandela johannesburgi búcsúztatása után Banguiba látogat, közleményben fejezte ki „mély tiszteletét a két katona áldozatvállalásáért, és teljes bizalmáról biztosította a Közép-afrikai Köztársaság biztonságának helyreállítása, a lakosság megvédése és a humanitárius segítség eljuttatásának szavatolása érdekében az afrikai erők oldalán harcoló francia erőket". A köztársasági elnök szerint „életük elvesztésével sok más életet mentettek meg".

Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával 1600 katonát küldött a Közép-afrikai Köztársaságba, hogy véget vessenek a korábbi francia gyarmaton uralkodó, hónapok óta húzódó politikai bizonytalanságnak.

A keddre virradó éjjel szolgálatot teljesítő katonák nem messze a repülőtérről tűzharcba keveredtek – közölte Claude Bartolone, a nemzetgyűlés elnöke, miután beszélt Jean-Marc Ayrault kormányfővel.

Kedd délután a francia nemzetgyűlésben a képviselők vitát rendeznek a közép-afrikai francia beavatkozásról. A házelnök ezt előkészítendő egyeztetett a miniszterelnöki hivatalban.

„Járőröztek éjjel, és a járőrőrzés során keveredtek tűzharcba – mondta Bartolone. – Megsérültek, nagyon gyorsan egy sebészeti központba szállították őket, de már nem tudták őket megmenteni."

Gilles Jaron, a francia vezérkar szóvivője vasárnap azt mondta, a feszültség érezhető, amikor a francia katonák a fegyveres csoportok tagjai felé közelednek.

A katonák hétfőn kezdték meg a fegyveresek lefegyverzését, miután a hétvégén csaknem négyszázan vesztették életüket a vallási indíttatású mészárlásokban. Már hétfő reggel is tűzharc tört ki francia katonák és fegyveresek között Bangui repülőtere közelében, de akkor senki nem sérült meg.

A francia vezérkar hétfő este azt közölte, hogy a korábban Bangui utcáin rémületet okozó fegyveres csoportok elhagyták állásaikat, egy fővárosi táborhelyre vonták össze a milicistákat, és „a lakosságot már nem fenyegeti veszély".

Az alig 4,6 millió lakosú Közép-afrikai Köztársaságot a Séléka szövetség egykori lázadóiból megalakult kormány irányítja azóta, hogy márciusban több ezer fegyveresük megszállta Banguit, eltávolították a hatalomból Francois Bozizé államfőt, és az elnöki tisztséget vezetőjük, Michel Djotodia vette át, majd elvileg feloszlatta a szervezetet.

A Séléka tagjai azonban rémtetteket követtek el Banguiban: gyilkoltak, nőket erőszakoltak meg, kirabolták a segélyszervezeteket és az árvaházakat.

A súlyos jogsértések miatti felháborodás nyomán vidéken néhány hónapja keresztények saját fegyveres mozgalmat hoztak létre. Ennek tagjai többnyire falusi lakosok, akik vadászpuskákkal és bozótvágó késekkel próbálták közösségeiket megvédeni a Séléka támadásaitól, de az ő harcosaik is elkövettek számos vérengzést.