Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lapértesülés szerint az arab koalíció Ádenben megakadályozta az elnöki palota ostromát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. február 1. 11:02

Az arab koalíció megakadályozta a dél-jemeni Ádenben, hogy a szakadárok megostromolják az elnöki palotát – írta január 31-én, szerdán az al-Hajat című újság.

A lap forrásai szerint a szövetség parancsnoksága kapcsolatba lépett a szembenálló felekkel, és meggyőzte őket arról, hogy szüntessék be a harcokat, a válság rendezése érdekében üljenek tárgyalóasztalhoz, amikor a déli lázadócsoport (Déli Átmeneti Tanács) a létesítmény elfoglalására készült.

Az újság úgy tudja, hogy a szeparatisták teljesen ellenőrzésük alá vették Ádent, Ahmed Obeid bin Daghr kormányfő és kormányának egyes miniszterei jelenleg az arab koalíció főhadiszállásán tartózkodnak az Áden tartománybeli el-Burajka településen. Korábban a kormány képviselője cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint a miniszterelnök az elnöki palota elhagyására készülne, ahová a kormány székhelyét áthelyezte azután, hogy az Irán támogatását élvező síita húszik elfoglalták az ország fővárosát, Szanaát.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború a síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy a minap harcok robbantak ki Ádenben a kormányerők és a Déli Átmeneti Tanácshoz hűséges, szakadár fegyveresek között. Az országban dúló polgárháborúban eddig több mint tízezer civil halt meg. Az ENSZ adatai szerint az ország lakosságának háromnegyede, 22,2 millió ember szorul segélyre.