Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lezuhant az orosz védelmi minisztérium gépe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 25. 12:01

A Fekete-tengerbe zuhant december 25-én, vasárnap az orosz védelmi minisztérium katonákat, az Alekszandrov kórus tagjait, továbbá újságírókat Szocsiból Szíriába szállító repülőgépe.

 Az orosz védelmi minisztérium hivatalosan is megerősítette a szerencsétlenséget: a tárca közlése szerint a gép roncsait Szocsi térségében, a parttól másfél kilométernyire, 50-70 méteres mélységben találtak meg. A gépen a védelmi tárca pontosított adatai szerint 92 személy utazott, 84 utas és 8 fős legénység. Az utasok között kilenc újságíró volt, a Pervij Kanal (Egyes csatorna) orosz állami televízió, az NTV és a Zvezda televízió három-három munkatársa.
A gépen utazott az Alekszandrov együttes 64 zenésze is. A szíriai hmejmimi orosz légitámaszponton eredetileg vasárnap este 16 óra tervezett koncertet egyelőre nem mondták le.

Az orosz Nyomozati Bizottság (SZK) nyomozói jelenleg tanulmányozzák az iratokat, és kihallgatják a szerencsétlenül járt Tu-154 felszállását előkészítő vezetőket, repülésirányítókat.
Kimerítő intézkedések folynak a történtek körülményeinek tisztázására – mondta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője. A szerencsétlenség ügyében az SZK bűnvádi eljárást indított a légiközlekedés biztonságának megsértése címén.

A minisztérium a szocsi laktanyában operatív nyomozó csoportot állított fel az SZK katonai nyomozati osztályának és a Déli Katonai Körzet katonai nyomozóinak részvételével.
Szocsiban városi operatív törzset hoztak létre a tengerbe zuhant gép roncsainak felkutatására – közölte a mentőszolgálatok egyik vezetője. A szocsi hatóságok készek a szükséges segítséget megadni az elhunytak hozzátartozóinak – tette hozzá.

A szerencsétlenség színhelyén jelenleg a védelmi minisztérium négy hajója és öt helikoptere valamint több pilóta nélküli repülőgép tartózkodik, és további erőket terveznek bevetni a kutatási munkákba – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, a tárca szóvivője.

A mentőszolgálatok a szocsi partoktól másfél kilométernyire megtalálták az egyik áldozat holttestét, valamint személyi tárgyakat. Túlélőkről egyelőre nem történt említés. A holttestet kiemelték az egyik mentőhajóra – közölte Konasenkov vezérőrnagy.

Az orosz államfő szóvivője szerint egyelőre nincs szükség arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök külön utasításokat adjon ki a Szocsinál lezuhant orosz katonai gép szerencsétlensége kapcsán.
Dmitrij Peszkov közölte, hogy Putyin folyamatos tájékoztatást kap a mentőszolgálatok munkájáról, a mentést koordináló Szergej Sojgu állandó telefonkapcsolatban áll az elnökkel a szerencsétlenség kapcsán.

Vasárnap reggel a TASZSZ a krasznodari terület mentőszolgálatának egy forrására hivatkozva jelentette, hogy eltűnt a radarképernyőről az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó repülőgépe röviddel azután, hogy felszállt Szocsiból. 
A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a Tu-154-es típusú utasszállító a szocsi városigazgatásához tartozó Adler város repülőteréről szállt fel közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 40 perckor.
A Tu-154 fedélzetén tartózkodóknak gyakorlatilag nem volt esélye a túlélésre – mondta az Interfaxnak a mentőszolgálatok jól értesült munkatársa.

* * *

„Teljességgel kizárható", hogy terrorcselekmény okozta volna az orosz védelmi hadsereg Szocsiból a szíriai Latakiába tartó gépének tragédiáját – közölte vasárnap Viktor Ozerov, a szövetségi tanács (az orosz parlament felsőháza) elnöke a RIA-Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

Ozerov szerint a szerencsétlenséget műszaki hiba vagy a legénység hibája okozhatta, de szerinte nem lehetett terrorcselekmény, mert a gépet a hadsereg üzemeltette.

A Tu-154 típusú, három hajtóműves gépet 1983-ban helyezték forgalomba és utoljára 2014 decemberében esett át a tervezett nagyjavításon. A gépet Roman Volkov, első osztályú tapasztalt pilóta vezette, aki eddig több mint háromezer órát repült – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A Tu-154-es modellt a hatvanas években tervezték, és több mint ezret építettek belőle. Kizárólag orosz légitársaságok használták. A gépek többségét az elmúlt években lecserélték, de a hadsereg és egyes kormányhivatalok továbbra is használják.

Szintén Tu-154 típusú volt az a lengyel kormánygép, amely 2010 áprilisában Lech Kachynski elnökkel és 95 másik emberrel lezuhant a nyugat-oroszországi Szmolenszkben.

Joszip Kobzont, az orosz parlament alsóháza, a duma kulturális bizottságának első alelnökét sokkolta a Tu-154 katasztrófája. Az énekes maga is többször fellépett az Alekszandrov együttessel.
„Őszintén sajnálom a történteket, számomra ez sokkoló hír volt. Ez nagy tragédia a kultúrára, a hadsereg együttesének közönségére nézve – mondta Joszip Kobzon a TASZSZ-nak. Elmondta, hogy elvileg ő is a gépen utazott volna. Valerij Halilov kérte erre, de orvosi beutalója volt, nem tudott velük tartani, és különben is járt már Halilovval Szíriában – mondta.

Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája imát mondott a repülőgép-szerencsétlenségben elhunytak emlékére – közölte újságírókkal Alekszandr Volkov, az orosz egyházfő sajtótitkára.