Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maoista lázadók egy konvojra támadtak Indiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 27. 21:06

Feltételezett maoista lázadók május 25-én, szombaton megtámadták India egy keleti államában a Kongresszus Párt helyi vezetőinek és támogatóinak egy konvoját, és megöltek közülük legalább 16-ot, 25 másikat pedig megsebesítettek – közölte a rendőrség.

Az eset Csattiszgarh szövetségi állam fővárosától, Rájpurtól 350 kilométerrel délre történt. A támadók kidőlt fákkal eltorlaszolták az utat, amelyen a konvoj várható volt, majd mikor az autók odaértek, felrobbantottak egy aknát, majd lőfegyvereikből tüzet nyitottak az emberekre. A halálos áldozatok között két helyi pártvezető és három rendőr van, a többiek szimpatizánsok voltak.

Sonia Gandhi pártelnök lesújtónak nevezte a bűncselekményt. A Kongresszus országos szinten kormányzó, Csattiszgarhban pedig ellenzéki párt.

A lázadók, akik névleg Mao Ce-tung egykori kínai kommunista vezető követői, több mint négy évtizede harcolnak a központi kormány ellen, földet és munkát követelnek a napszámos parasztoknak és a szegényeknek. Fellegváruk a Rájpurtól délre eső, ásványkincsekben gazdag vidék.

Manmohan Szingh indiai miniszterelnök az ország legnagyobb belső veszélyének nevezte mozgalmukat. A belügyminisztérium szerint már több ezer tagjuk van, és jelen vannak India 28 államából 20-ban.