Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtörtént az első szárazföldi ütközet az ISIS és a koalíciós erők között

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 20. 21:44

Kanadai különleges erők pár napja összecsaptak Irakban az Iszlám Állam terrorszervezet fegyvereseivel, miközben az irakiak oldalán felderítést végeztek a terepen – jelentette be január 19-én, kedden Ottawában a hadsereg vezérkara.

Ez az első ismertté vált eset, amelyben az Egyesült Államok vezette koalíció szárazföldi alakulatai harcba szálltak az iszlamistákkal. Kanada – más országokhoz hasonlóan – légierőt és különleges egységeket küldött Irakba az Iszlám Állam ellen. A hivatalos álláspont az, hogy ezeknek az egységeknek az iraki hadsereg és a kurd önvédelmi milícia kiképzése a feladatuk.

A kanadai kormányzat az önvédelem jogára hivatkozott az összecsapás magyarázataként.

„A tény, hogy tűzpárbajt vívtunk, nem jelenti azt, hogy ebből harci küldetés lesz" – jelentette ki Michael Rouleau tábornok, a kanadai különleges hadműveletek parancsnoka egy sajtótájékoztatón. „Nem tartom eszkalációnak" az eseményt – tette hozzá.

A tábornok a részletekről annyit mondott, hogy az összecsapás az elmúlt hét nap során zajlott le. Az alakulat egy koalíciós légicsapás előkészületeit fejezte be éppen a fronttól több kilométerre, az ország északi részében. Ekkor előbbre mentek, hogy megnézzék, amit a térképen már megbeszéltek, és megerősítsék a tervet, amikor aknavető- és géppuskatűz alá kerültek. A kanadai lövészek felhatalmazást kaptak a parancsnokuktól a tűz viszonozására, és „semlegesítették a veszélyforrást". Kanadai részről senki sem sérült meg – mondta.