Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Milíciák vívtak heves tűzharcot Tripoliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 8. 20:53

Heves tűzharc zajlott le november 7-én, csütörtök este az egymással rivalizáló fegyveres csoportok között Líbia fővárosában, az összecsapásokban kórházi források szerint egy ember meghalt, tizenketten megsebesültek.

Hónapok óta ez volt a legsúlyosabb fegyveres összetűzés Tripoliban, a héten viszont már a második. Hatósági közlés szerint a mostani csatározást az váltotta ki, hogy a keddi összecsapásban megsebesült, majd belehalt sebeibe az egyik milícia vezetője.

A főváros több kerületét órákon át lövöldözés tartotta rettegésben, bár helyszíni források szerint ennek egy része inkább erődemonstráció volt.

Líbiában – ahol még nem sikerült kellően szervezett hadsereget és rendőrséget létrehozni – súlyos gondokat okoznak a fegyveres csoportok, amelyek két évvel ezelőtt segítettek elűzni a hatalomból Moammer Kadhafi diktátort, de azt követően is megtartották fegyvereiket, és lényegében felosztották egymás között a főváros különböző negyedeinek ellenőrzését. A kormányzat tett ugyan kísérleteket arra, hogy e csoportokat bevonja a biztonsági erők munkájába, de nagy részük továbbra is elsősorban saját parancsnokaira hallgat.