Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva az Sz-300-as rakétarendszerek teheráni szállítási tilalmát gazdasági előnyök reményében szüntette meg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 15. 10:24

Az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek szállítási tilalmának feloldásával Oroszország azt ismerte el, hogy Irán szerepe a közel-keleti térségben hamarosan gyökeresen megváltozik, és Moszkva nem akar lemaradni a kínálkozó kedvező kereskedelmi lehetőségekről – írta a Kommerszant című orosz napilap április 14-én, kedden.

Vlagyimir Putyin (akkori miniszterelnök) a gyengeség megnyilvánulásának tartotta, hogy Oroszország 2010-ben leállította az Sz-300-as orosz légvédelmi rakétarendszerek Iránnak történő szállítását, de nem szólt bele az akkori államfő, Dmitrij Medvegyev döntésébe. A tilalom feloldásáról Putyin harmadszori államfői posztra lépését követően, 2012 nyara óta óta folytak a tárgyalások – írta a tekintélyes orosz politikai-gazdasági újság.

Az orosz elnök hétfőn aláírta azt az utasítást, amellyel megszüntette a 2010. szeptemberi orosz elnöki tiltó rendelkezést. Ezzel szabaddá tette az Sz-300-as rakétavédelmi komplexumok Oroszországon keresztül történő légi vagy szárazföldi szállítását, illetve „orosz zászló alatt közlekedő hajókon és repülőgépeken" Iránba történő eljuttatását.
Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1929-es számú, az Iránnak – atomprogramja miatt – a nehézfegyverzetek el- vagy átadását tiltó határozata nyomán állt el a Teheránnal 2007-ben kötött, 800 millió dollár értékű fegyverszállítási szerződés teljesítésétől.

A Kommerszant emlékeztetett, hogy az Sz-300-asokra nem terjedt ki az ENSZ-szankció, a szállítások leállítása orosz döntés volt. Moszkva az üzletet felmondva visszatérítette Iránnak a 167 millió dolláros (jelenlegi árfolyamon mintegy 47 milliárd forint) előleget, a Teheránnak szánt rakétakomplexumokat pedig szétszerelték – írta a lap.
Válaszul Irán csaknem 4 milliárd dolláros (mintegy 1,1 ezer milliárd forint) követeléssel pert indított a genfi nemzetközi választott bíróságon Oroszország ellen.

Anatolij Iszajkin, az orosz állami fegyverkereskedő cég (Roszoboronexport) vezérigazgatója hétfőn azt mondta az újságnak, hogy Moszkvát az iráni kártérítési követelés nagysága aggasztja.
Az orosz vezetés most arra számít, hogy Irán visszavonja a keresetét.
Az orosz lap értesülései szerint az iráni igények kielégítéséhez nem csak új szerződést kell kötni. A szállítást nehezíti, hogy módosított Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerekkel jelenleg csak az orosz védelmi minisztérium rendelkezik. Ezekkel szerelik fel általában a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete tagállamainak, Oroszországnak és rajta kívül Örményországnak, Fehéroroszországnak, Kazahsztánnak, Kirgizisztánnak, Tádzsikisztánnak a haderejét.

Az Almaz-Antej oroszországi fegyvergyártó konszern egyik cégének név nélkül nyilatkozó vezető szakembere szerint ezeket a már legyártott, de módosított Sz-300-asokat át lehet alakítani az iráni igényeknek megfelelően, de az bonyolult és drága művelet lesz. Ha pedig Iránnak nem felelnek meg az Antej-2500-as típusok, amelyek az Sz-300-asok módosításai, akkor Oroszország kész az újabb, Sz-400-as (Triumf) légvédelmi rakétarendszereket szállítani, de azoknak már az ára is más. Ráadásul a gyártó üzem kapacitása 2020-ig foglalt az orosz hadseregnek szánt megrendelésekkel.

Ehhez adódnak még a Kínának szánt Sz-400-asok is, amelyek eladásáról hétfőn nyilatkozott a Roszoboronexport vezérigazgatója.
Andrej Baklickij, a PIR-Központ nevű orosz elemző cég szakértője szerint az Sz-300-as rendszerek iráni szállítási tilalmának a feloldása és az iráni Busehrben lévő atomerőmű új reaktorainak megépítéséről hozott korábbi orosz döntéssel Moszkva nem az Iránnal atomprogramjáról tárgyaló nagyhatalmak, az úgynevezett hatok nyugati tagjaival akar szembeszegülni. Szerinte a Kreml azt ismerte el a döntéssel, hogy Irán szerepe a közel-keleti és Perzsa-öböl menti régióban hamarosan gyökeresen megváltozik, Oroszország pedig nem akar lemaradni az Irán felé nyitás adta lehetőségekről, meg akar kapaszkodni az iráni piacon.