Obama meghosszabbította a Moszkva elleni szankciókat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. március 4. 17:28Elnöki rendelettel meghosszabbította Barack Obama az Oroszország ellen foganatosított amerikai szankciókat. Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy az Oroszország érdekeivel összhangban álló ellenintézkedésekkel válaszoljon.
Az elnöki rendelet megfogalmazásában Oroszország ukrajnai szerepvállalása változatlanul „szokatlan és rendkívüli" veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra.
Washington azt is megismételte, hogy a szankciók feloldásának fő feltétele az ukrajnai rendezést célzó minszki megállapodások betartása.
Az Egyesült Államok a kelet-ukrajnai konfliktusban játszott orosz szerep miatt egyszer már kibővítette a szankciókat.
Az Európai Unió szintén büntetőintézkedéseket vezetett be Moszkva ellen.
Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy Oroszország érdekeivel összhangban álló ellenintézkedésekkel válaszoljon – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.
A tárca – a TASZSZ hírügynökséget tájékoztatva álláspontjáról – sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a szankciókkal Washington immár két éve próbálja magáról elhárítani a felelősséget „az ukrajnai államcsíny", illetve a „kijevi kliensei kormányzásának siralmas következményei" miatt.
Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a szankciók nemcsak hogy nem segítik elő az ukrajnai válság megoldását – amely Moszkva szerint amiatt csúszik, hogy Kijev nem kívánja végrehajtani a minszki megállapodásokat –, hanem „romboló hatást" gyakorol az orosz–amerikai kapcsolatokra.
A tárca rámutatott arra, hogy a kétoldalú párbeszéd légköre nagyban befolyásolja a globális és regionális biztonság ügyeit, és „a kétoldalú kapcsolatok kereteinek módszeres lazításakor az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie, hogy ezzel éppen aláássa az együttműködés lehetőségét olyan kulcsfontosságú nemzetközi problémák ügyében, amelyek megoldásának érdekében rendszeresen hozzánk fordulnak".