Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama: továbbra sem szűnik meg az amerikai fenyegetettség

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 8. 14:40

Az Egyesült Államoknak az afganisztáni háború befejezése és a csapatok kivonása után is számolnia kell az ellene irányuló terrorfenyegetéssel – jelentette ki az amerikai elnök helyi idő szerint augusztus 7-én, szerdán Kaliforniában amerikai katonák előtt.

Barack Obama háromezer katona előtt mondott beszédet a Camp Pendleton támaszponton. „Az afganisztáni háború befejezése nem jelenti azt, hogy országunkat nem éri többé fenyegetés" – fogalmazott. Ugyanakkor kijelentette, hogy „hamarosan vereséget szenved az al-Kaida központja Afganisztánban és Pakisztánban".

Az amerikai kormány az elmúlt napokban bezárta másfél tucat diplomáciai képviseletét a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Sajtóhírek szerint az amerikai titkosszolgálat olyan értesüléseket szerzett, hogy Ajman az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat főnöke küszöbönálló merényletek tervéről beszélt telefonon több alvezérével. A terrorfenyegetettség miatt Jemenben kiürítették az amerikai nagykövetséget, és több nyugati ország is bezárta szanaai diplomáciai képviseletét.