Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szűz vár

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. augusztus 8. 13:29

A komáromi várnak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején betöltött szerepe széles körben ismert, ám arról eddig kevesebbet hallhattunk, hogy az erődrendszer négy évtizeddel korábban, a Habsburg Birodalom Napóleonnal vívott 1809. évi háborújában hasonlóan fontos feladatot látott el.

1595958079
A komáromi vár a török hódoltság idején vált kiemelkedően fontos erősséggé a Habsburg Birodalmat védő magyarországi végvárrendszerben: jelentősége abban állt, hogy ellenőrzése alatt tartotta a Balkán felől Budán keresztül Bécsbe futó fontos hadiutat. Kiépítésére és folyamatos korszerűsítésére ennek megfelelően rengeteget költöttek, ám a vár sorsa a török kiűzése után alaposan megváltozott: mivel a Habsburg Birodalom középső területén állt, hadászati szempontból leértékelődött, fenntartására és fejlesztésére pedig a következő évtizedekben már nem fordítottak nagy figyelmet.

Komárom történetében a napóleoni háborúk hozták az újabb fordulatot. A franciáktól elszenvedett vereségek hatására újra kellett gondolni a birodalom katonai biztonságának kérdését. Az erre vonatkozó elképzelés kidolgozásával 1807 januárjában Anton Mayer von Heldensfeld táborkari ezredest (később táborszernagyot), a császári-királyi haderő táborkarának főnökét bízták meg, aki a komáromi erődnek központi szerepet szánt.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 9-én, pénteken megjelenő számában!)