Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öngyilkos merénylő robbantott Isztambulban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 12. 8:34

Gránátot dobott egy rendőrőrsre, majd felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szeptember 11-én, kedden Isztambulban; a támadásban legalább egy rendőr meghalt, heten megsebesültek.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a merénylő, egy huszonöt év körüli férfi egyedül hajtotta-e végre a támadást. A merényletet még semmilyen csoport nem vállalta magára. Isztambulban korábban szeparatista kurdok, baloldali szélsőségesek és radikális iszlamisták is hajtottak végre merényleteket.

„A támadó először egy gránátot dobott el, majd felrobbantotta magát a rendőrőrs bejáratánál, ott, ahol a csomagok átvilágítását végzik" – közölte a sajtóval Hüseyin Capkin isztambuli rendőrfőnök. „Az a rendőr, amelyik a bejáratnál dolgozott, meghalt. Négy másik ember, aki szintén az őrsön dolgozott és három civil megsebesült a támadásban" – tette hozzá. A merénylet Isztambul Sultangazi nevű lakóövezetében történt.

Törökországban a legnagyobb belbiztonsági kockázatot a Kurd Munkáspárt (PKK) jelenti, amelyet mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió és Törökország terrorszervezetként tart számon. A PKK azonban főként a kurdok lakat délkelet-törökországi területeken aktív. A török hatóságok a PKK-t gyanúsítják egy múlt hónapi, kilenc áldozatot követelő pokolgépes merénylet elkövetésével, de a kurd lázadók tagadják, hogy közük lenne az esethez.