Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország újabb Szíriával kapcsolatos ENSZ-határozat megtorpedózására készül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. február 11. 15:52

Oroszország már előre jelezte, hogy megtorpedózza azt a készülő ENSZ-határozatot, amely a szankciók lehetőségét tartalmazza Szíriával szemben.

New York-i értesülések szerint a tervezett határozatot több nyugati, valamint arab ország közösen dolgozta ki, és az szankciókat irányoz elő a Bassár el-Aszad elnök által vezetett szíriai kormányzattal szemben, amennyiben akadályozza humanitárius segélyek eljuttatását az ostromlott térségekbe, illetve városokba.

Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete helyi idő szerint február 10-én, hétfő este jelezte, hogy országa nevében vétót emel a határozat ellen, ha ez – mint fogalmazott – szükségessé válik. A nagykövet úgy vélte, hogy valójában olyan tervezetről van szó, amelynek célja a politikai feszültség növelése a térségben. A határozat aláásná a humanitárius erőfeszítéseket – hangoztatta Csurkin, akinek álláspontját az AP hírügynökség értesülése szerint osztotta Kína ENSZ-nagykövete is.

Oroszország és Kína korábban már három olyan ENSZ-határozatot megvétózott, amelyek nyomást gyakoroltak volna az Aszad-rezsimre a három éve tartó szíriai polgárháború beszüntetése érdekében.

A humanitárius erőfeszítések kérdése ismét a figyelem középpontjába került azóta, hogy az ostromlott nyugat-szíriai Homsz városából az ENSZ és a Vörös Félhold közreműködésével folyik a polgári lakosság – többségében gyerekek, nők és idősek – kimenekítése, a városban maradókat pedig humanitárius segélyekkel igyekeznek ellátni. A szóban forgó erőfeszítéseket fegyveres incidensek kísérik, noha az elmúlt hét végén – humanitárius célból – háromnapos tűzszünetet kötöttek egymással a felkelők és a kormányerők.

Homsz felkelők kezén lévő óvárosát, amely a szíriai polgárháború legfontosabb frontjainak egyike, a Bassár el-Aszad elnökhöz hű csapatok 2012 júniusa óta tartják ostromzár alatt. Becslések szerint mintegy 4000 felkelő, továbbá 2500-3000 civil rekedt a városrészben, súlyos éhínséggel küzdve, orvosi ellátás nélkül és szinte minden nap bombázásoknak kitéve.