Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

OSDH: Több mint 130 ezer halottja van a szíriai konfliktusnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 1. 20:27

Több mint 130 ezer ember halt meg a szíriai rendszer és a lázadók közötti fegyveres konfliktusban 2011 márciusa óta, főként mindkét oldalon álló harcosok – közölte december 31-én, kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet.

Az országban tomboló háborúnak legalább 46 266 civil esett áldozatul, köztük több mint 7000 gyermek és 4600 nő.

Legalább 52 290 szíriai katona, valamint kormánypárti fegyveres – szíriaiak és külföldiek egyaránt – esett el, köztük a Hezbollah libanoni síita mozgalom 262 tagja és 285 más külföldi síita harcos. A hadsereg vesztesége meghaladja a 32 ezer főt.

A lázadók és az oldalukon harcoló külföldi iszlamista fegyveresek összesen 29 083 embert vesztettek.

Az OSDH szerint a halottak száma mindkét oldalon minden bizonnyal magasabb az ismertetett adatoknál, de a felek által elrendelt hírzárlat miatt nem tudják a valós adatokat dokumentálni.

A londoni székhelyű szervezet szerint legalább 17 ezer ember ül a rendszer börtöneiben, míg 6000 ezer katona és kormánypárti milicista van a lázadók és dzsihádista csoportok fogságában.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma ellen 2011. március 15-én kitört békés tiltakozó mozgalom a kegyetlen kormányzati megtorlás hatására hónapok alatt fegyveres konfliktusba, majd polgárháborúba torkollott. A rendszerhez hű és az ellene lázadó erők közötti harcokon túl az utóbbi hónapokban egyre több összecsapás tört ki a lázadók és a kezdetben az oldalukon küzdő különböző dzsihádista csoportok, valamint az észak-szíriai kurd egységek között is.