Óva intette a kurdokat a függetlenségtől Máliki
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 3. 13:20Óva intette a kurdokat a teljes függetlenségre törekvéstől Núri al-Máliki iraki kormányfő július 2-án, szerdán Bagdadban, szokásos heti tévébeszédében.
Megfigyelők szerint az iraki kormányfő így kívánja gyengíteni a szélsőséges szunnita szervezet lakosságon belüli támogatottságát.
Máliki az ILIÁ előretörésére figyelemmel hangsúlyozta: az ország biztonságáért és egységéért való harcnak elsőséget kell kapnia.
A miniszterelnök televíziós beszédében egyúttal amnesztiát ajánlott azoknak a törzseknek, akik ugyan harcoltak a kormány ellen, de „vér nem tapad a kezükhöz".
Maszúd Barzáni, az iraki autonóm terület, Kurdisztán elnöke a BBC-nek adott interjújában előző nap bejelentette: az észak-iraki kurdok néhány hónapon belül függetlenségi népszavazást tartanak. Barzáni az interjújában a kurdok „természetes jogának" nevezte, hogy saját államuk legyen.
A kurd fegyveres erők azután vették át Kirkuk város és környéke feletti ellenőrzést, hogy a hadsereg az ILIÁ előretörését látva kivonult a térségből. A Bagdadtól északra, kőolajban gazdag területen fekvő város stratégiailag fontos. Kirkuk ugyan nem képezi Kurdisztán részét, de a kurdok igényt tartanak rá.