Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Párizs és Berlin a reformok felgyorsítására kérte az új kijevi kormányt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 16. 17:13

Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár a reformok felgyorsítására szólította fel április 15-én, pénteken az új ukrán kormányt, mindenekelőtt az ország modernizálása, a korrupció elleni harc és az igazságügy területén, valamint gyors javulást szorgalmazott a békefolyamatban az ország keleti részén.

„A kormányváltással létrejött új lendületnek gyors és konkrét eredményekben kell jelentkeznie" – hangsúlyozta közleményében a francia elnökség, miután a két ország vezetője telefonon beszélt Petro Porosenko ukrán államfővel.

Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök lemondását, és a Petro Porosenko elnök mögötti tömörüléshez tartozó Volodimir Hrojszman eddigi házelnököt választotta meg kormányfőnek, aki az Ukrajnát fenyegető három fő veszélyként a korrupciót, a nem hatékony államirányítást és a populizmust nevezte meg.

Francois Hollande és Angela Merkel arra bátorította az új ukrán vezetést, hogy „gyorsítsa fel a belső reformokat a 2014 óta megkezdett jelentős lépések folytatásaként, elsősorban az ország modernizálása, a korrupció elleni harc és az igazságügyi reform területén" – olvasható a közleményben.
A két vezető támogatásáról biztosította az új kijevi kormányt, amelyet arra kértek, hogy tegyen erőfeszítéseket a békefolyamat előmozdítására a kelet-ukrajnai konfliktus befejezése érdekében.

A békefolyamatot szabályozó minszki megállapodások végrehajtása – amelyet a francia elnök és a német kancellár védnöksége alatt írták alá a felek tavaly februárban – akadozik, és emiatt Kijev és Moszkva egymásra mutogat.
„Az erőfeszítéseknek a biztonságra kell összpontosulniuk, azaz a tűzszünet betartására, a foglyok szabadon engedésére, a humanitárius kérdésekre, valamint a válság politikai rendezésének feltételeire, amely első lépésben a választások megrendezésével kezdődik" Ukrajna keleti részén – fogalmazott a közlemény tanúsága szerint a francia és a német vezető.