Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes robbantás Damaszkusz központjában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 7. 17:15

Az első jelentések szerint nyolcan meghaltak és több mint ötvenen megsebesültek november 6-án, szerdán Damaszkusz központjában egy pokolgépes robbantás következtében – közölte a SANA állami hírügynökség.

„Nyolc állampolgár, köztük két nő vesztette életét, amikor működésbe lépett egy terroristák által elhelyezett pokolgép a szíriai főváros szívében, a Hidzsáz téren" – áll a hírügynökség jelentésében. A Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai kormány a felkelőket rendszeresen terroristáknak nevezi.

A sebesülteket, akik között gyerekek és nők is vannak, egy damaszkuszi kórházba szállították.

A rezsim fellegvárának számító Damaszkuszban egyre gyakrabban fordul elő pokolgépes támadás. Röviddel korábban több rakéta is becsapódott a főváros különböző negyedeibe.

Szerdán a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) szóvivőjének közlése szerint a felkelők elkeseredett harcok árán elfoglalták az ország második legnagyobb fegyverraktárát a nyugati Homsz tartományban.