Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összefogással minden kihívás teljesíthető

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. november 7. 16:12

A honvédség és a rendőrség közötti együttműködés hatékony és kiterjedt, és óriási jelentősége van az egészségügy területén is – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes november 7-én, Budapesten.

1595962554
Dr. Benkő Tibor vezérezredes az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta


A rendvédelem és a honvédelem területén végzett orvosi és pszichológiai tevékenység kihívásai napjainkban
címmel tartanak kétnapos tudományos-szakmai konferenciát Budapesten, a BM Duna Palotában. A rendezvény két fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter. A csütörtök reggeli megnyitón Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Simonné dr. Berta Krisztina, a belügyi tárca európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára köszöntötte a meghívottakat.

Benkő Tibor vezérezredes beszédében a fegyveres szervezetek előtt a szóban forgó szakterületen lévő kihívásokról beszélt. Mint mondta, ezeket csak együtt lehet legyőzni, és hangsúlyozta a Magyar Honvédség és a rendőrség több területen is fennálló hatékony együttműködését. Ez ráadásul egyre kiterjedtebb minden területen, és fontos, hogy a jó viszony az egészségügyben is érvényesüljön. Példaként említette a Honvédkórházat: annak ellenére, hogy az intézmény jelenleg hadrendi elemként a Honvéd Vezérkar alárendeltségében működik, ugyanúgy a rendvédelmi dolgozóké is, és hiába számít sokak számára ma is fájó pontnak a BM kórház, illetve a MÁV kórház megszüntetése, a jelenlegi helyzetből kell a lehető legjobbat kihozni. Mindez közös összefogással, szakmai együttműködéssel sikerülhet is.

1595962554
Nélkülözhetetlen az ágazatban szolgálók kvalitásainak megfelelő szinten tartása és folyamatos fejlesztése

A rendvédelemre és a honvédelemre háruló feladatok egyre sokrétűbbek, a társadalmi elvárások egyre fokozottabbak, és a szaktudományok is rohamosan fejlődnek. Ez szükségessé teszi az ágazatban szolgálók kvalitásainak megfelelő szinten tartását és folyamatos fejlesztését. A szakmai felkészítés mellett ugyanilyen fontos a társadalmi átlagnál lényegesen nagyobb fizikai-pszichikai megterhelésnek kitett állomány egészségének megőrzése és helyreállítása is, nem beszélve a testi-lelki egészség szempontjából legalkalmasabb jelöltek szakszerű, körültekintő kiválasztására az egyes feladatok ellátására, pozíciók betöltésére. Mivel az ágazat szakfeladatainak ellátása számos ponton kapcsolódik az igazságügyi orvosi tevékenységhez, ami szintén sürgősen indokolttá teszi a rendvédelem és a honvédelem terén végzett komplex egészségügyi – azaz orvosi és pszichológusi – kihívások és aktuális teendők tudományos igényű áttekintését, a sokoldalú szakmai vitákat, a tapasztalatcserét.

Fotók: Tóth László