Porosenko: Ukrajna csalódott, hogy Franciaország leszállítja a Mistral hadihajókat Moszkvának
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2014. július 25. 18:39Ukrajna „nagyon csalódott”, amiért Franciaország úgy döntött, hogy teljesíti az Oroszországgal Mistral hadihajók szállítására kötött szerződését – jelentette ki július 24-én, csütörtökön az ukrán elnök.
Washington és London élesen bírálták Franciaország döntését, hogy leszállítja az első helikopterhordozó hajót. Barack Obama amerikai elnök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Párizs nem a szerződés felfüggesztése mellett döntött.
Korábban konfliktushelyzetek esetén több fegyverszállítási szerződést mondtak le vagy függesztettek fel a nemzetközi szankciókon kívül.
„Van egy szabály, amely szerint az aláírt és kifizetett szerződéseket teljesíteni kell" – jelentette ki Laurant Fabius francia külügyminiszter a brit és amerikai bírálatokra válaszolva. Fabius emlékeztetett, hogy a helikoptereket hordozó Mistral partraszállító hadihajók szállításáról még 2010-ben írták alá a szerződést.
Francois Hollande francia elnök hétfőn közölte, hogy az első Mistralt a terveknek megfelelően októberben szállítják Moszkvának, a második leszállítását viszont az ukrán válságban tanúsított orosz magatartástól teszik függővé.
A francia hatóságok korábban azt állították, hogy a hadiipari termékek exportját engedélyező kormányközi bizottság őszre várt döntésétől függ az első Mistral hadihajó szállítása.
Az ukrán hadsereg hadműveletet folytat az ország keleti felében harcoló szakadárok ellen, akiket a kijevi vezetés szerint a lázadást szító Oroszország fegyverez fel.