Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin és Abe minél hamarabb akarja a békeszerződést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. november 15. 18:48

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő megállapodott a Japán és Oroszország közötti békeszerződés megkötéséről folyó tárgyalások felgyorsításáról, a hadiállapot megszüntetéséről szóló 1956-os nyilatkozat alapján – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a két vezető szerdai szingapúri találkozóját összegezve.

Abe Sindzó a találkozót követően reményét fejezte ki, hogy Moszkva és Tokió feloldhatja a békeszerződés útjában álló területi vitáját. „A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kiépített bizalom alapján megoldjuk a területi kérdést és megkötjük a békeszerződést" – hangsúlyozta a japán miniszterelnök. Mint mondta, az orosz elnökkel „négyszemközt, mindössze tolmácsok jelenlétében folytatott tartalmas megbeszélést" a békeszerződésről. A kormányfő kijelentette: kész Putyin elnökkel közösen pontot tenni a több mint hetven év óta megoldatlan helyzet végére. Abe egyben bejelentette: a jövő év elején Oroszországba készül. „Jövőre találkozom Putyin elnökkel a (június 28-29-én megrendezendő oszakai) G-20 csúcson, de ezt megelőzően még az év elején Oroszországba megyek, ahol szintén csúcsszintű megbeszéléseket fogunk folytatni" – fűzte hozzá.

A szerződés megkötésének akadálya a Kuril-vonulat négy déli szigetének (Kunasir, Iturup, Sikotan és Habomai) hovatartozása ügyében fennálló az orosz-japán területi vita. A két ország között a második világháború vége óta csak fegyverszünet van érvényben. A szigeteket a második világháború végén foglalta el a Szovjetunió, és Oroszország sem hajlandó lemondani róluk. Japán az 1855-ös kétoldalú kereskedelmi és határmegállapodás alapján a saját „északi területeinek" tartja őket.

A Szovjetunió és Japán 1956-ban közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről, és Moszkva ígéretet tett két sziget visszaadására. 2013 áprilisában Abe volt az első japán miniszterelnök, aki tízévi szünet után Moszkvában járt, és ő volt az, aki ismét felvetette a területi vita rendezésének ügyét. Azóta intenzívvé vált a legmagasabb szintű párbeszéd, igaz, Putyin értésre adta: Oroszország hajlik ugyan a kompromisszumkötésre Japánnal, de nem hajlandó az érintett szigeteket „eladni" vagy „elcserélni".