Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin menedéket nyújtana Aszadnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 12. 16:50

Vlagyimir Putyin orosz elnök védelmébe vette országa szíriai légi csapásait a Bild német lap január 12-ei, keddi számában. A lapnak Szocsiban nyilatkozva Bassár el-Aszad szíriai vezetőt továbbra is a közel-keleti ország törvényes elnökének tartja, akinek azonban alkotmányreformot kell végrehajtania. Putyin nem zárta ki, hogy adott esetben menedéket nyújtson a szíriai elnöknek.

Putyin hazugságnak nevezte az interjúban azokat a vádakat, amelyek szerint az orosz légierő gépei Szíriában Bassár el-Aszad mérsékelt ellenfeleit is támadják. „Az állítólagos videofelvételek erről jóval azelőtt készültek, hogy az orosz légierő megkezdte volna szíriai bevetését" – szögezte le Putyin. Hozzátette: „Ezt be is tudjuk bizonyítani, de bírálóink erről nem akarnak tudomást venni."

Az orosz légierő tavaly szeptember vége óta támogatja a damaszkuszi kormány hadseregét. Putyin hangoztatta, hogy a harci gépek az Iszlám Állam terrorszervezetet és a vele szövetséges csoportokat veszik célba. Szíriai aktivisták és az Egyesült Államok ebben kételkedik.

A polgárháború számos civil áldozatára emlékeztetve Putyin elismerte, hogy Bassár el-Aszad elnök sokat hibázott a konfliktus során.

Oroszország a damaszkuszi vezetés egyik legközelebbi partnere. Putyin hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szíriai elnök támogatása nem jelentheti azt, hogy minden a régiben maradhat. Alkotmányreformot kell végrehajtani, majd ki kell írni az előre hozott elnökválasztást.
Oroszország nem törekszik szuperhatalmi szerepre, az túl drága és szükségtelen lenne – hangoztatta Putyin azzal kapcsolatban, hogy országa Szíriában és a térségben fontos rendező erő lett. Putyin ugyanakkor elutasította a regionális hatalom fogalmát is, arra emlékeztetve, hogy hazája a világ legnagyobb kiterjedésű országa.

Oroszország részben Európában terül el, a Jeges-tengeren Kanadával határos, keleten pedig Japánnal és az Egyesült Államokkal szomszédos. „Aki mégis le akarja becsülni Oroszország jelentőségét a világon, az csak magát és országát akarja felnagyítani. Ez hiba" – mondta.

Barack Obama amerikai elnök nemrég úgy értékelte, hogy Oroszország ma már csak egy regionális hatalom. Putyin az interjúban hangsúlyozta, hogy nem vette komolyan Obama szavait, közvetve cáfolva azt a feltételezést, hogy zokon vette a megjegyzést. Az orosz elnök úgy ítélte meg, hogy Aszad nem a saját népe ellen harcol, hanem azok ellen, akik fegyverrel törnek a kormányra. Ha eközben a polgári lakosság is szenved, az nem a szíriai elnök hibája – mondta Vlagyimir Putyin. Megjegyezte, hogy Aszad támogatásával Oroszország a regionális biztonságot óvja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden a régiben maradhat, módosítani kell az alkotmányt, majd elnökválasztást kell tartani – tette hozzá. „Nem akarjuk, hogy Szíria úgy végezze, mint Irak vagy Líbia" – húzta alá az orosz elnök.

Putyin nem zárta ki, hogy Oroszország esetleg politikai menedéket nyújtson Aszadnak, de ez a kérdés szavai szerint még túl korai, az idő még nem érett meg rá.

De persze jóval nehezebb volt Edward Snowdennek menedéket nyújtani, mint Aszad esetében lenne – mondta Putyin a lapnak.

Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi szerződéses munkatársa két évvel ezelőtt leleplezte a kémszolgálat titkos adatgyűjtési gyakorlatát.

Az orosz elnök az atlanti szövetségről szólva kijelentette, hogy Oroszország kész együttműködni a NATO-val, ok és alkalom lenne is rá elég. Hozzátette, ez olyan, mint a valós életben, a boldog szerelem az, amelyet viszonoznak. „Na persze, kérem, ha nem akarnak velünk együttműködni, hát akkor nem."

Putyin jelezte, hogy kész ismét részt venni a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G8 csoport találkozóin, mert azok – mint fogalmazott – mindent egybevéve nagyon hasznosak voltak, s mindig jó az, ha megismerik az eltérő véleményeket és meghallgatják Oroszországot. Tavaly a Krím félsziget bekebelezése után felfüggesztették Oroszország részvételét a csoportban.