Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin teljes harckészültséget rendelt el Oroszország középső katonai körzetében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 22. 13:35

Teljes harckészültségbe helyezte Oroszország középső katonai körzetének erőit június 21-én, szombaton Vlagyimir Putyin elnök, és nagyszabású, rendkívüli hadgyakorlatot rendelt el számukra.

Az orosz elnök egy nappal azután indította el a váratlan katonai manővert, hogy Petro Porosenko ukrán elnök egyhetes egyoldalú tűzszünetet léptetett életbe Kelet-Ukrajnában, és meghirdette a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketervét. A nyugati országok előzőleg azt jelentették, hogy újabb orosz csapatösszevonásokat észleltek az ukrán határ mentén.

Az orosz állami hírügynökség szombaton Szergej Sojgu védelmi miniszter bejelentése alapján adott hírt arról, hogy az államfő, aki egyben a hadsereg főparancsnoka, elrendelte a középső katonai körzetben állomásozó fegyveres erők harcképességének rendkívüli ellenőrzését.

A középső katonai körzet a Volga és az Ural térségét, valamint Nyugat-Szibériát foglalja magában, főhadiszállása Jekatyerinburgban található. Legnyugatibb csücske mintegy 400 kilométerre van Ukrajnától. A négy orosz katonai körzet közül ennek a területe a legnagyobb: 7,06 millió négyzetkilométerre terjed ki, ami Oroszország területének több mint 40 százaléka.

Putyin elnök „parancsának megfelelően moszkvai idő szerint 11 órától (közép-európai idő szerint 9-től) teljes harckészültségben vannak a középső katonai körzet csapatai, csakúgy mint az ott tartózkodó más katonai egységek" – közölte Sojgu a védelmi tárca vezetői előtt.

Valerij Geraszimov vezérkari főnök közlése szerint a Szamarai, a Kemerovói és a Cseljabinszki területen végrehajtandó, egy hétig tartó hadgyakorlatban 65 ezer katona – alapvetően a 41. hadsereg személyi állománya -, több mint 180 repülőgép és hatvan helikopter, valamint további 5500 egyéb haditechnikai eszköz vesz részt.

Sojgu utasította Vlagyimir Samanovot, a légideszantos erők parancsnokát, hogy vezényelje át a 98. hadosztályt a Moszkvától 200 kilométerre keletre fekvő Ivanovóból a másfél ezer kilométerre távolabbra fekvő Cseljabinszki területre.

A manőverekben részt vevő katonai egységeknek július 1-jéig vissza kell térniük állandó állomáshelyükre. A védelmi miniszter utasítást adott arra, hogy tájékoztassák a külföldi államok katonai attaséit az államfő által váratlanul elrendelt átfogó ellenőrzésről.

Vlagyimir Putyin legutóbb február végén rendelte el hasonló rendkívüli hadgyakorlatot Oroszország Ukrajnával is határos nyugati katonai körzetében. Az akkori hadmozdulatokkal párhuzamosan a fekete-tengeri Krím félszigeten már zajlottak azok az incidensek, amelyek eredményeképpen oroszbarát szakadár fegyveresek vették át az Ukrajnához tartozó Krím ellenőrzését, s három héttel később, egy népszavazást követően Oroszországhoz csatolták a területet.