Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az emberiség megőrült!”

Szöveg: Snoj Péter |  2014. június 22. 14:51

Jól ismerjük a Nagy Háború kegyetlen éveinek számtalan csatáját, azok dátumait és a veszteségek rettenetes mértékét. De vannak olyan érdekességek, történetek és adalékok, amelyeket még a történelemkönyvek sem említenek meg. Íme egy összeállítás az első világháború kevéssé ismert tényeiről.

A fiatalság háborúja

Miután 1918. november 11-én kihirdették az első világháború végét, a különböző frontokon egymást követően hallgattak el a fegyverek. Ám a hivatalosan is kimondott béke napján is meglepően sokan, 11 ezren estek a háború áldozatául. Köztük a nagy háború utolsó ismert halottja, a brit George Edwin Ellison közlegény. A brit hadsereg egyébként arról is híres volt, hogy rendkívül nagy arányban hunyt szemet a korukról hazudó, még gyerek katonák felett. Az angol ifjak olyannyira bizonyítani vágytak, hogy a sorozáson nemcsak korukat, nevüket is elfüllentették. A háborúban összesen 250 ezer brit fiatal szolgált a 19 éves korhatár alatt, a legfiatalabb 12 éves volt.

1595974253
Hatvanötmillió katona szolgált az első világháborúban


A 20. század legvéresebb konfliktusa

1914 és 1918 között a háborúban harminc ország hatvanötmillió katonája szolgált. Összesen közel 17 millió katona és civil halt meg, további húszmillió pedig megsérült. A halálos áldozatok kétharmada csatában esett el, egyharmada pedig a spanyolnátha áldozata lett. A lövészárkokban szolgálók átlagos túlélési esélye minimális volt; a fiatal tisztek és a hordágyvivők esélyei pedig még kisebbek. Az orosz hadsereg tizenkétmillió katonát – minden nemzet közül a legtöbbet − küldött a frontra. Több mint háromnegyedük soha nem tért haza. A német katonák Aerschot (Belgium) városában valóságos mészárlást végeztek. Százötven civilt végeztek ki a megfélemlítés jegyében, hogy a megszállt helyieknek eszükbe se jusson az ellenállás.

Mészárszéken született fejlesztések

A háború, amelynek az akkori propaganda szerint minden háborúnak véget kellett volna vetnie, inkább ösztönzője volt a további fegyverkezéseknek. Hiszen számtalan fejlesztés és új harcmodor született. A német hadsereg használt először lángszórókat a frontvonalakon. A pokoli fegyver, amely ellen még a második világháborúban sem találtak ki hathatós védelmet, akár negyven méterről is képes volt a pusztításra.

1595974253
A harci gázok több százezer embernek okoztak maradandó sérülést

Talán minden fegyvernél aljasabb volt a mustárgáz megjelenése. Ám a közhiedelemmel ellentétben nem a németek használták legelőször a vegyi támadást. Igaz „csak" könnygázt, de a franciák vetettek be először harci gázt az ellenséges lövészárkok kiürítésére. A németek legelőször az oroszok ellen alkalmazták a könnygázt, ám az a hideg levegőben folyékonnyá változott és használhatatlanná vált. Majd megjelent a mustárgáz. A különböző felek összesen több mint 100 ezer tonnányit vetettek be ebből a rettenetes anyagból. Több mint egymillió katona szenvedett gázmérgezéstől, közülük csaknem százezren rettenetes, kínzó halált haltak. A mustárgázt, kiszámíthatatlan és irányíthatatlan jellege miatt, az első világháború után egyik nemzet sem használta többé.

A magyar harckocsizók számára fülsértő tank kifejezés is az első világháborúból ered. A britek sokáig álcázni próbálták legújabb fejlesztésüket, a harckocsikat. Vízszállító, tartályos járműveknek próbálták feltüntetni őket, így maradt rajtuk a tank megnevezés. Egyébként az angol harckocsiknak „férfi" és „nő" megkülönböztetése is volt. A férfi tankoknak ágyújuk volt, a nőieknek pedig géppuskájuk. Az első acélszörnyek elérték az elképesztő, 4,5 kilométer per órás sebességet, ideális útviszonyok mellett.

1595974253
Az első világháború egyik fejlesztése a harckocsi

Az ég urai

A legnagyobb hadászati előrelépést a már felsoroltakon túl az égbolt meghódítása jelentette. A Wright-fivérek század eleji repülésének sikerét hamar felkapta a hadiipar, és az első világégés során már meg is jelentek az első harci repülőgépek, fedélzetükön megannyi legendává lett pilótával. Manfred von Richthofen, a német ász 80 ellenséges repülőgép levadászásával a legsikeresebb háborús pilóta volt. A vörös báró eredményeit csak egy francia, René Fonck tudta megközelíteni a maga hetvenöt lelőtt gépével.

Sok amerikai fiatal nem értett egyet az elnök döntésével, hogy az Egyesült Államok nem csatlakozik a háborúhoz. Önkéntesen jelentkeztek a francia légierőbe, ahol végül egy saját egységet alakítottak ki számukra, a Lafayette Escadrille-t. Az alakulat messze az egyik legeredményesebb vadászrepülő-csapat volt a Nagy Háború évei során. A légi csatákra utaló dogfight (kutyaharc) kifejezés is e fenegyerekektől származik. A pilóták a jobb kormányzás érdekében ki-bekapcsolgatták gépük hajtóműveit. Amikor a leállított motort újra működésre akarták bírni, a nehézkesen megmozduló légcsavarok ugató hangot hallattak.

1595974254
Az amerikaiak alkotta Lafayette Escadrille


A háború epilógusa

Több ezer katona tért haza levágott végtagokkal és megcsonkított testrészekkel. Voltak, akiken képesek voltak segíteni, voltak, akik egész életükben kórházban feküdtek, fájdalmas kínok között. A sebészet ezen katonák életének árán rengeteget fejlődött a háború alatt és után.
Négy birodalom tűnt el örökre: az ottomán, az osztrák−magyar, a német és az orosz. Háborús szerepvállalásuknak köszönhetően a nők sokkal jobb megítélésnek örvendhettek, és egyre növekvő szerep jutott számukra a közéletben is. A brit kormány már 1918-ban megadta a nők szavazati jogát, két évvel később az Amerikai Egyesült Államok is követte a döntést.

A háború az afro-amerikaiak megítélésében is pozitív változást hozott. Henry Ford autógyáros például előszeretettel adott munkát a frontról visszatérő négereknek. Egyébként 200 ezer afro-amerikai katona harcolt azért az országért, amely évszázadokon át elnyomta őket. Közülük is kiemelkedtek a „harlemi pokol harcosai", akik rendkívüli bátorságukkal a franciák elismerését is kiváltották.

„Az emberiség megőrült!"

Alfred Joubaire hadnagy, a francia hadsereg tisztjének halála előtti utolsó bejegyzése, amelyet egy nappal korábban írt le: „Az emberiség megőrült! Biztos, hogy őrült, józan ember ilyen dolgokat nem követ el. Mészárlás. Horror. Vérontás. Nem találok jó szavakat azok kifejezésére, amiket látok. A pokol sem lehet ilyen rettenetes. Az emberek megőrültek!"

1595974254

„Az emberek megőrültek!"