Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repüléstilalmi övezet létrehozását követelték a kurdok vezette erők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. október 13. 17:55

Repüléstilalmi övezet létrehozását követelte a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai szövetség október 12-én, szombaton, és egyúttal figyelmeztetett, hogy a török offenzíva nyomán új erőre kapott az Iszlám Állam dzsihadista szervezet.

A szövetség egyik magas rangú tisztségviselője, Redur Xelil megerősítette: az SDF továbbra is együttműködik a Washington vezette terrorellenes koalícióval, annak ellenére, hogy most már a török hadsereggel is szembe kell néznie.

„A török invázió nyomán újjáéledt az Iszlám Állam, és aktiválódtak alvó sejtjei Kamisliben, Haszakában és az összes többi területen" – közölte Xelil, rámutatva, hogy a szélsőségesek az említett települések mindegyikén pokolgépes támadásokat hajtottak végre az elmúlt napban.

„Immár két fronton harcolunk: az egyiken a török megszállás ellen, a másikon az Iszlám Állam ellen" – hangsúlyozta.

Jelezte, hogy amennyiben folytatódik a török támadás, az SDF a bebörtönzött dzsihadisták őrzése helyett a városok és a nép védelmére fog koncentrálni.

Xelil kifogásolta, hogy az SDF harcosai, akik négy évig védték a nemzetközi koalíciós erőket Szíriában, most török vadászgépek áldozataivá válnak a szövetségesek szeme láttára.

„Hirtelen és előzetes figyelmeztetés nélkül magunkra hagytak minket" – tette hozzá. Az Egyesült Államok a török offenzíva kezdete előtt úgy döntött, hogy kivonja katonáit Északkelet-Szíriából.

„Nem akarjuk, hogy a frontra küldjék a katonáikat, annyit szeretnénk, hogy lezárják a légteret a török gépek előtt, és ezt könnyedén megtehetik" – mondta a kurd tisztségviselő a terrorellenes nemzetközi koalícióra célozva. A katonai szövetség 45 harcost veszített a török offenzíva október 9-i kezdete óta.

Eközben a világ mintegy száz városában tízezrek tüntettek a törökök szíriai hadművelete ellen. Kölnben a becslések szerint több mint tízezren – többségében kurdok – csatlakoztak egy tiltakozó felvonuláshoz. Bécsben és Frankfurtban is több ezren tüntettek.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.