Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakértők szerint Észak-Korea elavult rakétákat indított

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 18. 15:38

Észak-Korea kevésbé keményen reagál az idei amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra, s a március 16-án, vasárnap tiltakozásul indított rakétái a dél-koreai védelmi tárca hétfői közlése szerint kiöregedett, szovjet gyártmányú eszközök voltak.

Kívülálló elemzők szerint Phenjan puhább reagálása mögött az húzódhat meg, hogy javítani akarja a külvilághoz fűződő kapcsolatait, súlyos gondokkal küszködő gazdaságát fellendítendő.

Háborús retorikájában Észak-Korea a múlt év elején egészen odáig ment el, hogy atomháborúval fenyegette meg Szöult és Washingtont, s több rakétakísérlet mellett 2013 februárjában végrehajtotta harmadik kísérleti atomrobbantását. Lépéseit akkor széles körű nemzetközi elítélés követte.

Vasárnap Észak-Korea a szöuli védelmi minisztérium adatai szerint 25 rövid hatótávolságú rakétát indított keleti partjairól a Japán-tengerbe. A röppályák vizsgálata megmutatta, hogy olyan, feltehetően nem irányítható, szovjet fejlesztésű (NATO-kódjellel) FROG rakétákról van szó, amilyenekkel Észak-Korea az 1960-as évek óta rendelkezik – mondta el a tárca szóvivője.

Phenjan lépése a szóvivő szerint egyfajta „fegyveres tiltakozás" lehetett a térségben folyó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra, amely február 25-én kezdődött, és áprilisig tart.

Phenjan több alkalommal is hevesen tiltakozott a gyakorlat ellen, amelyet háborús előkészületként értékelt, s az utóbbi hetekben számos rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki.

Az amerikai külügyminisztérium a vasárnapi indításokat követően arra szólította fel Észak-Koreát, hogy tartózkodjon a provokatív lépésektől, és ne növelje a feszültséget.