Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták a medinai radartornyot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 18. 15:29

A medinai radarállomás teljessé teszi Magyarország légtérellenőrző képességét, amely a nemzet és a NATO-országok közös védelmét szolgálja − mondta a honvédelmi miniszter a 3D-s radartorony átadásán március 18-án, kedden a Tolna megyei Medinán.

Hende Csaba az elmúlt négy év egyik nagy honvédelmi sikerének nevezte a háromdimenziós NATO-radar ügyének megoldását.
Olyannyira fontos ez az ügy, hogy a katonai szövetség a saját költségvetéséből állja az építkezés költségének 94 százalékát − tette hozzá.

A tárca vezetője köszönetet mondott a medinaiaknak azért, hogy „segítik a haza védelmét", utalva arra, hogy a létesítmény korábban kijelölt két mecseki helyszínén meghiúsult a beruházás.

1595968827

Hende Csaba, Horváth István országgyűlési képviselő és Vén Attila, Medina polgármestere vágták át a nemzetiszín szalagot

„Emlékezünk arra a méltatlan vesszőfutásra, amit a korábbi honvédelmi miniszter és politikai vezetés hibájából a Magyar Honvédségnek el kellett szenvednie" − jegyezte meg. Úgy fogalmazott, nem mondták el a kijelölt hely közelében élőknek, hogy mire jó ez a közös biztonságunk szempontjából szükséges eszköz, és nem kell félni az „áltudományos, sokszor nevetséges fantomveszélyektől".

„A haza védelme közös ügy, ezt nem lehet az emberek ellenében végezni" − hangoztatta, hozzáfűzve, hogy Medinán olyan projektet sikerült tető alá hozni, amelyet elfogadnak a medinaiak, a Magyar Honvédség és a NATO is.
„Magyarország megújítását csak együtt tudjuk sikerre vinni, április 6-án együtt fogjuk eldönteni, hogy tovább tudunk-e menni ezen az úton" − mondta, arra kérve a jelenlévőket hogy támogassák “az országot megújító erőket".

A 45 méter magas radartorony, amelyet Hende Csaba, Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd országgyűlési képviselője és Vén Attila (Fidesz-KDNP), Medina polgármestere avatott fel ünnepélyesen, 1,1 milliárd forintos beruházással a 2014. január 31-i határidőre készült el a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.), valamint a Megalogistic Zrt. kivitelezésében.

Horváth István köszöntőjében a paksi atomerőmű bővítésére utalva azt mondta: azért is fontos a légvédelem, mert Tolna megye jelentős beruházások helyszíne lesz, és nem mindegy, hogy ezek milyen biztonságban valósulnak meg.

1595968827

Elkészült a medinai radartorony

Az átadáson Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója megemlítette, hogy a kivitelezésben a HM Armcom és a HM Arzenál Zrt. is részt vett; a HM részvénytársaságai a korábbiakkal ellentétben nem versenyeztek egymással, hanem közösen pályáztak.
Mint mondta, a 111 oszlopon álló, 117 tonna betonacél és 1061 köbméter beton felhasználásával készült radartorony bármilyen szeszélyes időjárásnak ellenáll. Medinán az olasz Selex ES cég által gyártott RAT 31−DL típusú radarberendezés működik majd, a technikai egységek beszerelését az olasz szakemberek már elvégezték. A HM korábbi tájékoztatása szerint a 3D-s radar hadrendbe állítása várhatóan 2015 első negyedévében fejeződik be.

Az új radar a medinai lokátorállomásra 1987-ben telepített szovjet lokátortechnikát váltja fel. A medinai radar mellett két, már meglévő úgynevezett réskitöltő radarszázad, valamint a békéscsabai és a bánkúti 3D-s radar együtt biztosítja az ország légterének védelmét.
Az Észak-atlanti Szövetség a radartorony építése mellett 19 éven keresztül a radarállomás működéséhez is hozzájárul.

Fotó: Kálmánfi Gábor