Százakat szabadítottak ki a Boko Haram fogságából
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. március 27. 17:33A nigériai hadsereg 829 embert szabadított ki a Boko Haram iszlamista csoport fogságából, miután több településről sikerült kiűznie a szélsőségeseket az ország forrongó északkeleti részén – jelentette be Sani Usman katonai szóvivő március 24-én, csütörtökön.
„Csapataink 309 túszt szabadítottak ki" – tette hozzá.
A hadsereg egy másik műveletben az iszlamisták három tagjával végzett Kusumában, és 520 fogolynak adta vissza a szabadságát.
A Boko Haram által elkövetett erőszakcselekményekben legalább 17 ezren vesztették életüket a muszlim többségű Észak-Nigériában 2009 óta.