Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szocsi 2014: két amerikai hadihajó áll majd készenlétben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 22. 14:03

Két amerikai hadihajó és több szállító repülőgép áll majd készenlétben arra az esetre, ha amerikai állampolgárokat kellene kimenteni a szocsi téli olimpia helyszínéről – közölte január 20-án, hétfőn weboldalán washingtoni hivatalos forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.

A mentés megszervezésében a washingtoni külügyminisztérium kapná a vezető szerepet, de egy ilyen akció beindításához Oroszországnak hivatalosan kellene segítséget kérnie az Egyesült Államoktól.

A Fekete-tengeren állomásozó hadihajókról helikoptereket, Németországból pedig C-17-es repülőgépeket tudnának Szocsi térségébe vezényelni. Ez utóbbiak két óra alatt érkeznének a helyszínre.

Mike Rogers, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke egy vasárnapi televíziós interjúban kifogásolta, hogy az orosz hatóságok nem tájékoztatják megfelelően az amerikai biztonsági szerveket az olimpiával kapcsolatos fenyegetésekről. Angus King, a szenátus hírszerzési bizottságának tagja kijelentette, hogy nem keresné fel a február 7-én kezdődő sportrendezvény helyszíneit és a családját sem engedné odamenni.

Michael Hayden viszont – aki korábban a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója is volt – bizodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország képes lesz szavatolni az olimpia biztonságos lebonyolítását és úgy vélekedett, az amerikaiak meglehetősen nagy biztonságban érezhetik majd magukat Szocsiban.