Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tajvan is vadászgépeket küldött a kínai légvédelmi övezetbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 3. 13:14

Kína az ügy „szándékos átpolitizálásával” vádolta meg Japánt december 2-án, hétfőn a Peking által bejelentett légvédelmi azonosító övezettel kapcsolatos viszálykodás miatt, miközben Tajvan is harci repülőgépeket küldött a Kelet-kínai-tenger feletti zónába.

A kínai külügyi szóvivő – Tokió bírálása mellett – egyúttal üdvözölte, hogy az Egyesült Államok azt tanácsolta légitársaságainak: tartsák be a Peking által megkövetelt szabályokat az övezetben. A japán kormányszóvivő eközben azt hangsúlyozta Tokióban, hogy Washington – a szigetország katonai szövetségese – továbbra is határozottan elutasítja a kínai lépést.

Kína alig több mint egy hete jelölte ki az övezetet, amely kiterjed Japán és Dél-Korea által magáénak tartott területekre is, és átfedésben van mindkét ország saját légvédelmi zónájával. Peking azt követeli, hogy a területre belépő gépek azonosítsák magukat, küldjék el repülési terveiket és folyamatos rádiókapcsolatot tartsanak fent a kínai légi irányítással.

Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea korábban több alkalommal küldött vadászgépeket a területre, dacolva Peking lépésével, és hétfőn Tajvan is bejelentette, hogy légiereje legalább 30 repülést hajtott végre a zónában. Szöul ezzel párhuzamosan közölte, hogy saját légvédelmi övezetének kiterjesztését tervezi a Sárga-tengeren, hogy megvédje nemzeti érdekeit.

Kína Fülöp-szigeteki nagykövete eközben arra utalt egy hétfői nyilatkozatában, hogy Peking akár a Dél-kínai-tenger felett is létesíthet hasonló légvédelmi övezetet. A Dél-kínai-tengert Kína gyakorlatilag teljes egészében magáénak tartja, de öt másik térségbeli ország is igényt tart ottani területekre.

A héten Joe Biden amerikai alelnök Japánt és Kínát is érintő kelet-ázsiai körútján egyfelől a feszültségek enyhítésére fog törekedni, másfelől azonban ki fog állni a szövetséges Tokió mellett – közölték washingtoni kormányzati források a Reuters hírügynökséggel.

Biden szakértők szerint Pekingben azt fogja javasolni Hszi Csin-ping államfőnek, hogy Kína ne erőltesse a kérdést, és hagyja lecsengeni az ügyet. Az ugyanakkor igen kétséges, hogy ebbe hajlandó lesz belemenni a Kelet-Ázsiában egyre keményebben fellépő kínai vezetés.