Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feleslegessé vált lőtereket, gyakorlótereket ad át a Honvédelmi Minisztérium

Szöveg: Szűcs László |  2013. december 3. 14:29

Országszerte mintegy kétszázhatvan, a Magyar Honvédség számára feleslegessé vált, önálló helyrajzi számmal rendelkező ingatlant ad át a Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet számára – jelentette be Hende Csaba Nógrádon december 3-án, kedden.

1595963757
Hende Csaba: a minisztérium kétszázhatvan ingatlant ad át a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet részére

A honvédelmi miniszter az egyik átadására kijelölt területen, a Nógrád község határában található több mint 209 hektáros egykori harckocsizó lőtéren elmondta: „ahol most állunk, ott hosszú időn keresztül a harmadik világháborúra készültek." A nap 24 órájában több mint százezer magyar katona állt fegyverben és készült arra, hogy a Varsói Szerződés katonájaként lerohanja Nyugat-Európát – tette hozzá Hende Csaba, aki szerint az akkori néphadsereg óriási földterületekkel rendelkezett, amelyeken a katonák azért gyakoroltak, hogy a „világrendszerek közötti konfliktus megvívható legyen."

A tárcavezető kiemelte, szerencsére ezek az idők már elmúltak, ám közel egy emberöltő sem volt elég ahhoz, hogy a „dolgok a helyükre kerüljenek". „A honvédség nem ingatlangazdálkodó cég és éppen ezért rendelkezésre bocsájtjuk azokat a forrásokat, amelyeket az elmúlt 20-25 évben indok nélkül birtokoltunk" – fogalmazott Hende Csaba.

1595963757
Fazekas Sándor: honvédségi területek átvételével folytatódik a „Földet a gazdáknak" elnevezésű program

A miniszter hozzáfűzte: a közeljövőben kétszázhatvan, a tömeghadsereg korában még szükséges, ám mára már feleslegessé vált ingatlant, döntően lőtereket és gyakorlótereket adnak át a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet számára, „hiszen az ő dolguk az, hogy az állami földterületekkel jogszerűen és célszerűen gazdálkodjanak és azokat a lehető leghamarabb, a lehető legnagyobb értékben, kivétel nélkül, gazdálkodó magyar családok, családi gazdaságok részére biztosítsák."

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a sajtótájékoztatón leszögezte: a honvédségi területek átvételével folytatódik a „Földet a gazdáknak" elnevezésű program, amely Magyarország történetében egyedülálló és az a célja, hogy „az állami területek haszonbérbe adásával gazdálkodási lehetőséghez juttassa a helyben élő gazdákat, családi gazdálkodókat." A miniszter hangsúlyozta: 7100 hektárnyi honvédségi terület kerül át a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez.

1595963758
A Nógrád település határában található egykori harckocsilőtér 209 hektár területű

„Köszönöm Hende Csaba miniszter úrnak és a honvédség vezetésének azt, hogy előkészítették ezeket a területeket az átadásra. A földeket meg fogjuk hirdetni, ezzel is új lehetőséget nyújtva a családi gazdaságok számára" – mondta a vidékfejlesztési miniszter.

A rendezvény végén Hende Csaba átadta a földterületeket jelképesen tartalmazó dossziét Fazekas Sándornak.

1595963758
A földterületeket jelképesen tartalmazó dosszié átadása

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária