Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tálib pokolgépes merénylet az afgán hadsereg egyik autóbusza ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 22. 11:33

A tálib szélsőségesek pokolgépes merényletet követtek el október 21-én, kedd hajnalban az afgán hadsereg egyik autóbusza ellen a fővárosban, Kabulban, négy katona meghalt, 12 megsebesült.

Az út mentén elhelyezet robbanószerkezetet távirányítással hozták működésbe – közölték a hatóságok.

A tálibok a Twitter közösségi portálra feltett üzenetükben jelentkeztek a merénylet elkövetőiként, azt állítva, hogy tizenketten meghaltak a támadásban.

Az AFP francia hírügynökség azonban kiemelte, hogy Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője szinte minden korábbi hasonló bejelentésnél eltúlozta a halálos áldozatok számát.

Zahir Azimi tábornok, az afgán védelmi minisztérium szóvivője közleményben kemény szavakkal ítélte el a merényletet.

A szélsőségesek gyakran választják célpontul a hadsereg katonáit szállító autóbuszokat.

Október másodikán egy öngyilkos merénylő hajtott bele a védelmi minisztérium alkalmazottait szállító egyik buszba, három ember meghalt.

Azt megelőzően a hadsereg két másik buszát érte hasonló támadás, hét ember halálát okozva.

Ez utóbbi két merénylet szeptember 29-én, az új afgán elnök, Asraf Gáni beiktatásának napján történt. Az államfő másnap aláírta az amerikai-afgán biztonsági szerződést, amelynek értelmében jövőre is maradhatnak amerikai katonák Afganisztánban. A tálibok ellenzik a külföldi katonák jelenlétét Afganisztánban, és azt állítják, hogy az új kabuli kormány Washington zsoldosa.