Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mátrixfutás és légpuska-lövészet

Szöveg: Takács Vivien |  2014. október 22. 10:29

Fegyveres váltófutás, katonai tereptan, valamint kézigránát-célbadobás is várta a középiskolás diákokat a Honvédelmi Kötelék Komárom-Esztergom megyei haditorna megyei Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandár sportpályáján október 21-én.

1595981139

A Honvédelmi Minisztérium a 2014/2015. tanévben is meghirdette 9-12. osztályos nebulóknak a „Honvédelmi Kötelék" haditorna versenyt, amelynek célja a többi között az, hogy lehetőséget nyújtsanak a tanulóknak a honvédelemhez kapcsolódó sporttevékenységek kipróbálására.

Horváth Gábor dandártábornok, a tatai alakulat parancsnoka köszöntötte a megjelent csapatokat. Elmondta, a rendezvény kettős célt szolgál. Egyrészt „játékos, de komoly versenyszámokkal megszólítsuk azokat a fiatalokat, akik a honvédség iránt érdeklődnek, és ezzel a versennyel még elkötelezetté próbáljuk őket tenni." A dandártábornok meglátása szerint a másik cél az, hogy bemutassák a Magyar Honvédség munkáját és életét.

A versenyen tizenkét, négyfős, vegyes összetételű csapat mérhette össze tudását, erejét és rátermettségét a nyolc különböző számban: katonai tereptanban, kézigránát-dobásban, légpuska lövészetben, honvédelmi totóban, fegyveres váltófutásban, elsősegélynyújtásban és az akadálypályán. Mindezek mellett még ügyességüket is megmutathatták a fiatalok mátrixfutásban, amelynek során a versenyzőknek tizenkét pontból álló mátrix térkép alapján a kijelölt sorrendben kellett bejárniuk a megfelelő bójákat.

1595981139

A honvédelmi totóban 13+1 kérdésre tizenöt perc alatt kellett helyesen válaszolniuk a diákoknak. A kérdések között szerepelt például: Mikor kezdődött a második világháború? Mely országok tartoztak a központi hatalmakhoz? Vagy éppen mi a NATO mozaikszó magyar jelentése?

Polyóka Tamás, a tatabányai Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese, a csapat kísérő tanára a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a diákok kihívásként tekintettek a versenyre. „A tanulók érdeklődnek a honvédelem iránt, most is van a csapatban olyan, aki hagyományőrző csoport tagja, így nagy volt a lelkesedés tavasszal is és idén is." A gimnázium tanulói egy kitűnő fegyveres váltófutás után az elsősegély számban adhattak számot kiváló tudásukról, ahol stabil oldalfektetés után egy artériás vérzést kellett „ellátniuk". A feladatra maximális pontszámot kaptak.

A tavalyi második, idei első helyezett kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium diákjai villámgyorsan, mindösszesen 1 perc 37 másodperc alatt teljesítették a kézigránát célbadobás feladatát. Kísérő szaktanáruk büszke volt a TMG csapatra. Boros Levente elmondta, hogy pedagógusként fontosnak tartja a fiatalok objektív énképének fejlődését. „Ha valaki az osztályban a legjobb futó, legjobb dobó, nem biztos, hogy amikor más iskolákkal szemben megmérettetésre kerül sor, akkor is ő lesz a legjobb, abban az adott versenyszámban" – fogalmazott.

1595981139

A Komárom-Esztergom megyei versenyben első helyezést ért el a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, második lett a tatabányai Árpád Gimnázium csapata és harmadikként végzett a szintén tatabányai Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola.

Fotó: Galovtsik Gábor