Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorellenes akció a Sínai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 9. 12:27

Németország külföldi hírszerzésének bizonyítéka van arra, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadHuszonkilenc terroristával végzett az egyiptomi hadsereg annak az átfogó hadműveletnek az első napján, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi ága ellen a Sínai-félsziget északi részén indított – áll egy katonai közleményben.

A fegyveres erők bejelentése szerint a rendőrséggel és kommandós osztagokkal közösen, hétfő hajnalban megindított akció célja a terrorszervezet gyökerestül való kiirtása a Gázai övezettel szomszédos régióban található Rafah határváros, Sejk-Zuveid település és el-Arís kikötőváros környékén.
Egy tiszt és egy sorkatona is életét vesztette A Vértanú Joga néven indított hadművelet során, velük egy út mentén elhelyezett robbanószerkezet végzett, amely levegőbe repítette a járművüket. A detonációban négy másik katona megsebesült.
A hadsereg szóvivője, Mohamed Szamír Facebook-oldalán megjelent videoüzenet szerint megsemmisítették a terroristák táborait, továbbá megtisztították a környéket a szélsőséges milícia által lerakott aknáktól.

Az észak-afrikai ország legveszedelmesebb terrorcsoportja, az Anszár Beit al-Makdisz tavaly novemberben tett hűségnyilatkozatot az IÁ önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak, és azóta Vilájat Színáa (Sínai tartomány) néven működik.
A félsziget érintett régióját a csoport által tavaly októberben végrehajtott, legalább 30 katona életét kioltó egyik merénylet miatt katonai övezetté nyilvánították, ahova azóta a független sajtót nem engedik be, s így az ott folyó harcokról szóló értesülések gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg.
A Vilájat Színáa a fokozott katonai erőfeszítések és állandó hadjáratok ellenére képes precízen végrehajtott pusztító merényletsorozatok végrehajtására.

A szélsőségesek legutóbb júliusban hosszú órákra sikeresen hatalmukba kerítették Seik-Zuveid központját, amelyet a fegyveres erőknek csak a késő esti órákra sikerült visszafoglalniuk. A harcokban a hadsereg adatai szerint 21 katona vesztette életét, a fegyveres erők pedig öt nap alatt közel 250 dzsihadistával végeztek.